Hazai, vidéki szakiskolások mutattak rá a fiatalokat emésztő legsúlyosabb problémákra, de rögtön megoldásokat is kitaláltak.
Országszerte több iskola technikai dolgozónak még nem módosította a szerződését a Klebelsberg Központ (KK), így előfordulhat, hogy az érintettek késve kapják majd meg a fizetésüket - írja a Magyar Nemzet.
Cikkünk megjelenése után közleményben reagált a Klebelsber Központ:
Minden, az állami intézményfenntartás rendszerében dolgozó munkavállaló kap fizetést február elején, az ezzel kapcsolatban megjelent sajtóhírek nem felelnek meg a valóságnak. Az állami intézményfenntartás decentralizációjának következtében a tankerületi központok feladata és felelőssége a foglalkoztatással kapcsolatos összes tevékenység elvégzése. A Klebelsberg Központnak, mint középirányítónak az elvárása a tankerületek felé az, hogy ezekkel a feladatokkal határidőre készüljenek el. Hangsúlyozzuk, hogy minden dolgozó megkapja a bérét jövő hónap elején, a tankerületi központok ütemezetten végzik a feladataikat és mindent megtesznek azért, hogy zökkenőmentes legyen az átvett és újonnan felvett kollégák foglalkoztatása.
Bár január 1-jétől már a KK lett a munkáltatójuk az olyan, korábban önkormányzati dolgozónak számító iskolai munkatársaknak, mint például a takarítók, a portások, a gondnokok vagy a karbantartók, még nem rendeződött az érintettek jogviszonya.
A problémát Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is megerősítette a lapnak, míg Turcsik Viktor, a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola vezetője azt is elképzelhetőnek tartja, hogy emiatt késnek majd a fizetések. Ugyanis, amíg a kinevezések módosítását nem hitelesítette a tankerületi központ, addig a bérek kifizetése nem lenne jogszerű.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ráadásul az Magyar Államkincstár központosított illetményszámfejtő rendszerében (KIRA) az érintett dolgozókat önkormányzati státusból államivá kell sorolni, és csak ezt követően indulhat meg a bérszámfejtésük.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








