A 41 éves klasszis kétéves, nyolcmillió dolláros szerződést írt alá, és karrierje során immár a negyedik klubjához igazol.
A rendszeres iskolai számítógéphasználat általában rosszabb iskolai eredményekkel van összefüggésben. A mérsékelt géphasználók ellenben jobban teljesítenek - írja a Népszabadság.
Azoknak az oktatási rendszereknek a diákjai, amelyek sokat áldoznak az információs és kommunikációs technológiákra, "nem mutatnak észrevehető fejlődést" az olvasás, a matematika, illetve a tudományok terén - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) globális jelentéséből.
Azok a tanulók, akik sűrűn használnak számítógépet az iskolában, rosszabb eredményeket érnek el, míg a számítógépet mérsékelten - heti egy vagy két alkalommal - használó diákok "valamivel jobban teljesítenek", mint a számítógépet ritkán használó társaik. Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatója szerint a tanteremben alkalmazott technológiák elvonhatják a diákok figyelmét, és azt eredményezhetik, hogy a tanulók egyszerűen kimásolják az internetről az "előre elkészített" házi feladatokat.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







