Idén már 43 forintért is vehetünk füzetet, de a trendi iskolatáskák ára akár 20 ezer forintig is felszökhet.
Változtathatnak az iskolák a központilag meghatározott szünetek időpontján, de ez nem szokott nagyarányú lenni - mondta az InfoRádiónak a köznevelési helyettes államtitkár. Sipos Imre beszélt arról is, hogy miért szerdától szerdáig és nem hétfőtől péntekig tart a tavaszi szünet.
"Magyarországon és az egész világon a szünetek meghatározását az ország ünnepköre, a hagyományok, az egyházi ünnepek befolyásolják. A húsvét determinál egy szünetet" - jelentette ki a köznevelési helyettes államtitkár.
Arról, hogy idén a tavaszi szünet április 2-7. között, szerdától szerdáig lesz, Sipos Imre azt mondta: "évek óta így határozza meg az államtitkárság az időintervallumot. A húsvétot megelőző időszak Nagyhéthez való kapcsolódása az indoka, vallási szempontból is jelentős, hogy Nagycsütörtökön kezdődik a szünet és a húsvétot követő egy napnak pedig leginkább az az oka, hogy akiknek a kollégiumba kell visszatérniük, ne az ünnepnapon kelljen elszakadniuk a családtól, legyen még egy napjuk. Tehát nem nemzetgazdasági szempontok, hanem elsősorban a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó egyházi és családi szokások a döntőek a szünetnapok meghatározásakor."
Arra a felvetésre, hogy péntektől péntekig is tarthatna a szünet, az államtitkár úgy fogalmazott: "ez is lehetőség. Amikor a rendeletet megalkottuk tavaly a minisztériumokkal, egyházakkal, hivatallal, szülői szervezetetekkel, szakszervezetekkel, pedagógusszervezetekkel, ilyen javaslat nem érkezett."
A kisgyermek elhelyezésének megoldása hiányában a szülők munkavégzése sem folyamatos, erre Sipos Imre azt mondta: "ha egész hetet teszünk a húsvét elé vagy után, akkor ez a probléma ugyanúgy fennáll. Egyébként ha a szülőnek problémát okoz a gyermek elhelyezése, az óvodák, iskolák felügyeletet tudnak biztosítani."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"A tanév rendjéről szóló miniszeri rendelet már évek óta biztosítja az iskolák számára, hogy a tanítási szünetek kezdő és befejező napját saját hatáskörben módosítsák, ezt nyilván a helyi közösségnek, a diákok és a szülők egyetértésével célszerű megtenni. Egy-egy nap mozgatásával szoktak is élni az iskolák" - tette hozzá a köznevelési helyettes államtitkár.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


