A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...
A beiskolázási hajrá jellemzően augusztus közepén ér a csúcsára, de a nagy alapterületű áruházakban már a napokban megkezdődnek az akciók - írja a Napi Gazdaság.
A tavalyi kisiskolásdömping után (30 ezerrel több gyerek kezdte meg az iskolát) idén nem várható kiugró számú tanévkezdő, ettől függetlenül senki sem számít kisebb forgalomra. A nagy alapterületű áruházakban már a jövő héttől indulnak az akciók, amelyek augusztus közepére érik el csúcsukat. A nagyüzem augusztus elején indul.
KATTINTS! Hány nap van még hátra a nyári szünetből?
A tanszerek forgalmának kétharmada ugyancsak ebben az időszakban keletkezik. A hipermarketek és szupermarketek a tanszerpiacon ebben az időszakban a legnagyobbnak számítanak. Ugyancsak komoly forgalmat bonyolítanak le a szezonban az elektronikai üzletek. Sok család az iskolakezdéssel egy időben vásárol a gyereknek mobiltelefont, a nagyobb iskolásoknak, középiskolásoknak pedig olyan számítástechnikai eszközöket, amelyek segítik a tanulást.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








