Évről évre nagy dilemma az egyetemi képzésen gondolkodó fiatalok számára, hogy olyasmit válasszanak, ami nemcsak egy diplomát ad a kezükbe, hanem valódi, piacképes tudást is.
A Magyar Közétkeztetők Szövetsége számításai szerint a napi háromszori étkezésért a bölcsődékben 565 forintot, óvodákban 660 forintot, az iskolákban 663 forintot kellene fizetni átlagosan.
Mint arról a szövetség lapunkat tájékoztatta, csütörtökön folytatódnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Közétkeztetők Szövetsége (MKSZ) között a jövő évi közétkeztetési reformmal kapcsolatos tárgyalások. A szakmai szervezet álláspontja szerint a minisztérium nem volt minden szükséges információ birtokában a rendelettervezet megalkotása előtt, ezért közzétették részletes számításaikat. Az MKSZ 10 pontos javaslatcsomagot is kidolgozott, mellyel a szakmai szervezet véleménye szerint megelőzhető a menzadíjak drasztikus emelkedése.
A XVIII. kerület óvodáiban ma bruttó 316 Ft-ot, Nagykanizsán 386 Ft-ot, Balmazújvárosban 401 Ft-ot kell fizetni a napi háromszori étkezésért. Magyarország egészére jellemző, hogy településenként, Budapesten kerületenként eltér az ebédpénz összege. Az MKSZ számításai szerint amennyiben a szabályozás jelen formájában lép hatályba, a szülők által a napi háromszori étkezésért fizetett normaköltség január 1-jétől a bölcsődékben 565, az óvodákban 660, az iskolákban pedig 663 forintra emelkedne átlagosan. Vagyis a XVIII. kerületi óvodáiban több mint kétszeresére emelkedne a térítési díj, a Nagykanizsa intézményben 71 százalékkal, míg a Balmazújvárosi oviban 64 százalékkal nőne a szülők által fizetendő térítés, miközben a minisztérium állásfoglalása szerint a díjemelkedés nem haladná meg az infláció mértékét.

A szövetség szerint a két számítási eredmény közötti különbség abból adódik, hogy a szaktárca számára a szükséges háttéranyagokat elkészítő OÉTI és ÁNTSZ nem végzett alapos munkát: mindössze egy korcsoportban vizsgálták a lehetséges következményeket.
A szövetség szerint a közétkeztetés magas színvonalát egy kötelezően alkalmazandó hatósági norma, azaz egységár bevezetésével, a rendelettervezet egyes pontjainak finomításával, illetve az új szabályozás fokozatos bevezetésével lehetne inkább garantálni. A közétkeztető szakemberek például javasolják, hogy a napi kalciumbevitelt ne csak tejtermékből lehessen fedezni a menzákon, hanem zöldségfélékből is. Továbbá véleményük szerint az előírásokat úgy kell megállapítani, hogy azzal a tradicionális magyar konyha ételei még adhatók legyenek a menzákon, ne kelljen a gyerekeknek a rántott húsról, túrógombócról, székelykáposztáról lemondaniuk. Ezek a javaslatok mind azt a célt szolgálják, hogy az alapanyagok változatosak, ízletesek legyenek, a gyerekek meg is egyék az azokból készült ételeket, beszerzésük mégse rójon irreális terhet a szülőkre, szolgáltatókra, és nem utolsó sorban az államra.

Komoly átalakítás a magyar iskolákban: minden állami intézményt érint, erről tudnia kell a szülőknek
Január óta csak központi engedéllyel jelentkezhetnek a pedagógusok iskolaigazgatói képzésre, amely az igazgatói kinevezés előfeltétele.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


