15 °C Budapest

Nem álom a nyolcszázezres nyugdíj: mutatjuk, hányan kapnak ennyit Magyarországon

2018. október 9. 05:31

Miközben több százezer magyar nyugdíjas nyomorog, közel ezren több mint félmillió forintos öregségi nyugdíjat kapnak. Azt, hogy mégis mekkora a legmagasabb öregségi nyugdíjösszeg Magyarországon, a Magyar Államkincstár nem árulta el a Pénzcentrumnak.

Júliusban számoltunk be arról, hogy a magyar nyugdíjasok nagy része nehéz anyagi helyzetben él: a januári adatok szerint 69-en kapnak havonta összesen 28 500 forintot, vagyis a törvény által megállapított öregségi nyugdíjat. Sokan viszont ennél is kevesebből kell, hogy megéljenek. 3267-en ugyanis 25 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak, 1494-en pedig 25 ezer és 29 990 forint közötti összegből kell, hogy gazdálkodjanak. Kíváncsiak voltunk arra is, mégis mi a legkisebb nyugdíjösszeg, amit ma Magyarországon folyósítanak, a Magyar Államkincstár azonban erre a kérdésre akkor nem válaszolt.

Szerettünk volna azonban ennél is árnyaltabb képet kapni a magyar nyugdíjak alakulásáról, ezért a Magyar Államkincstárhoz fordultunk a folyósított öregségi nyugdíjak összegével kapcsolatban. Október első napjaiban elküldték a kért adatokat, legalábbis azok egy részét.

Ezek alapján 591 063 nyugdíjas részesül 50 001 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjellátásban, és 1 172 413 magyar nyugdíjas 100 0001 és 200 000 forint közötti öregségi nyugdíjat kap. 27-en pedig 700 001 és 800 000 forint közötti összegből gazdálkodhatnak.

A Magyar Államkincstár Pénzcentrum számára küldött adatai alapján 2018 januárjában

213 714 nyugdíjas kapott 200 ezer forintnál nagyobb nyugdíjat.

Az adatok alapján látható, hogy:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • közel kétszázezren, 187 694-en 200 001 és 300 000 forintból gazdálkodhatnak havonta,
  • 22 720-an 300 001 és 400 000 forintos öregségi nyugdíjat kapnak,
  • 2705 nyugdíjas 400 001 és 500 ezer forint közötti öregségi nyugdíjellátásban részesül,
  • 469-en félmillió és hatszázezer forint közötti öregségi nyugdíjat kapnak,
  • 119-en hatszáz- és hétszázezer forint közötti összeggel gazdálkodhatnak,
  • és 27 szerencsés "luxusnyugdíjas" van, akik havi 700 001 és 800 ezer forint közötti összeget kapnak öregségi nyugdíj gyanánt.

Az is jól látható, hogy azok, akik 500 ezer forintnál nagyobb összegű öregségi nyugdíjat kapnak, leginkább a fővárosban, illetve Pest megyében élnek.

Határ a csillagos ég

2012-ben eltörölték a járulékplafont, vagyis nincs maximális összege a nyugdíjnak. Ebből következik, hogy a legmagasabb nyugdíj a legmagasabb keresettel arányosan növekedik. Épp ezért lehetséges, hogy vannak milliós állami nyugdíjak is. Ez pedig azt is jelenti, hogy egyre nőnek az egyenlőtlenségek a nyugdíjrendszeren belül.

Kíváncsiak voltunk, mi ma a legmagasabb folyósított öregségi nyugdíjösszeg, azonban erre az Államkincstár adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszolt.

A 24.hu viszont tavaly nyáron arról számolt be, hogy 2017-ben már hatan voltak, akik egymillió forint feletti összeget kaptak.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm