7 °C Budapest

Győrben dőzsölnek a nyugdíjasok, míg máshol alig jut a támogatásokra

Pénzcentrum
2017. június 2. 05:33

Az ország különböző megyéiben nem csak az átlagnyugdíjak között hatalmas a szakadék, nagy különbségeket találni a nyugdíjasoknak szóló települési támogatások között is. Míg a gazdagabb országrészekben a támogatások összege magasnak mondható, addig a szegényebb településeken szerényebb hozzájárulásokat kapnak az idősebbek.

Korábbi cikkünkben már utánajártunk annak, milyen települési támogatásokat kaphatnak a nyugdíjasok a különböző fővárosi önkormányzatoktól. Ez alakalommal azonban arra voltunk kíváncsiak, mi a helyezet az ország többi részében. Mekkora összegű támogatást kaphatunk az ország szegényebb és gazdagabb megyéiben?

Bár sok nyugdíjas nem tud róla, de attól függően, melyik önkormányzathoz tartozik számos anyagi segítséget kaphat. A támogatás összege önkormányzat függő, hiszen erről az intézmények saját hatáskörben dönthetnek. Az úgynevezett települési támogatások többsége persze nem életkorhoz, hanem inkább szociális rászorultsághoz kötött, de éppen emiatt sok nyugdíjast is érint.

Az önkormányzat szociális rendelete a támogatásokhoz való hozzáférést szociális rászorultsághoz köti. Természetesen a szociálisan rászorulók között jelentős arányban van a nyugdíjas korosztály

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

A budapesti nyugdíjas támogatások összegei néhol igen magasra rúgnak. A fővárosban például több kerület is akad, ahol 100 ezer forintot kapnak ajándékba a 100. születésnapjukat betöltő nyugdíjasok. Nézzük, ezzel szemben mi a helyzet más településeken.

Győr-Moson-Sopron

  • Havi nettó átlagkereset: 182 561 forint
  • Átlagnyugdíj: 119 503 forint

Lakhatás, gyógyszerek, vagy éppen adósságkezelési támogatás, a győri önkormányzat számos formában támogatja az idősebbeket szociális rászorultságuk alapján. A települési támogatások mellett azonban számos rendezvényt és programot szervez az önkormányzat a nyugdíjasoknak. Külön érdekességnek számít, hogy a 65 év felettiek lakásuk átalakítására is pályázhatnak. A cél az otthonok átalakítása annak érdekében, hogy az nyugdíjasok minél tovább önálló életvitelt folyathassanak.

Bács-Kiskun

  • Havi nettó átlagkereset: 146 091 forint
  • Átlagnyugdíj: 108 325 forint

A kecskeméti önkormányzat például a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez havonta 3 000 forintos támogatást ad, abban az esetben, ha a háztartásban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 57 ezer forintot, egyedül élők esetén pedig a 71 250 forintot, továbbá kitétel, hogy a háztartásban élőknek ne legyen vagyona.

A támogatás összege többek között albérleti díjhoz, a tüzelőanyag költségeihez, a villanyáram, a víz és gázfogyasztás, a távhőszolgáltatás díjához, a közös költséghez kérhető

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Borsod-Abaúj-Zemplén

  • Havi nettó átlagkereset: 133 906  forint
  • Átlagnyugdíj: 117 763 forint

Miskolcban kiemelt figyelmet fordítanak a nyugdíjasokra. 2014-ben elindították a Salkaházi Sára Miskolc Programot, ami a pénzbeli és természetbeni támogatás mellett egyéb elemeket, kulturális közösségépítő programokat, főzőversenyt és kirándulást is tartalmaz. Ennek keretében 10 ezer forintos támogatást kapnak azok az idős személyek, akik:

  • nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek
  • betöltötték 60. életévüket,
  • Miskolc közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkeznek,
  • jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének tízszeresét.

Az évente egyszer októberben kapható 10 ezer forintos támogatás mellett, sok nyugdíjas kapott már az önkormányzattól nyakba akasztható személyi riasztót, valamint betörő riasztó ajtóéket.

Nógrád

  • Havi nettó átlagkereset 131 505 forint
  • Átlagnyugdíj: 114 703 forint

A karancslapujtői önkormányzat egyik különleges egyszeri támogatása, hogy a 70 éven felüliek idősek napja alkalmából 5 ezer forintot kapnak utalvány, vagy esetleg ajándékcsomag formájában. Ezen a napon a nyugdíjasokat egy ebédre is meghívják és különböző előadásokat is tartanak. Bár gyógyszertámogatás az idei évben nincsen, lehet igényelni lakhatási és rendkívüli települési támogatást is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Békés

  • Havi nettó átlagkereset: 128 422 forint
  • Átlagnyugdíj: 108 730 forint

Békéscsaba önkormányzata szintén nagy hangsúlyt fektet az idősek támogatására, 2006-ban például elnyerték az "Idősbarát önkormányzat" díjat is. A különféle települési támogatások mellett a városban két telephellyel működik családsegítő szolgálat, ahol széles körben tudnak segítséget nyújtani az idősebbeknek. De a város számos pontján működik idősek klubja és egyéb társadalmi és civil szervezet, amely kifejezetten az idősek részére biztosít, rendezvényeket, szolgáltatásokat.

Ha valaki élethelyzete alapján a támogatások nagy részére jogosult, és azt igénybe veszi éves szinten akár a százezer forintot jóval meghaladó támogatásban is részesülhet, még egy más esetben esetleg konkrét anyagi segítségre nincs is szükség mégis az önkormányzat által működtetett intézmény fogja segíteni a rászorulót.

- mondta el a Pénzcentrumnak Békéscsaba Önkormányzata.

Nagy különbségek vannak

A Pénzcentrum körképe alapján elmondható, hogy a bár a támogatási fajták önkormányzatonként nagyban különbözhetnek, de a legtöbb helyen adnak:

  • lakhatási támogatást,
  • gyógyszertámogatást,
  • vagy éppen adósságrendező támogatást.

Bár ezeket a legtöbbször nem a kor, hanem anyagi rászorultság alapján igényelhetjük. A gazdagabb megyékben, vagyis ahol a KSH szerinti havi nettó átlagkeresetek is magasabbra rúgnak a nyugdíjasoknak szóló támogatások skálája általában szélesebb és sok esetben a támogatási összegek is magasabbra tehetőek.

Példaként említhető a gazdagabbnak számító Győr, ahol az egy hónapra jutó gyógyszertámogatás összege 8 000 forintra rúg, míg Kecskeméten ugyanez 3 000 forintra tehető. De összevethetjük az önkormányzat által nyújtott lakhatási támogatást is, amelynek összege Óbudán például 3 500 - 7 200 forint között mozog, míg egy kisebb Nógrádi községben, Karancslapujtőn  (ahol az átlagkeresetek és az átlagnyugdíjak is alacsonyabbak) a lakhatási támogatás 3 000 ezer forint havonta.  De beszédes az is, hogy a főváros egyes kerületeiben 100 ezer forint jár a 100. életévüket betöltő nyugdíjasoknak, míg Karancslapujtőn a 70 évesek egy ebédet és egy 5 ezer forintos utalványt, vagy ajándékcsomagot kapnak ajándékba.

Hol jár a legmagasabb nyugdíj?

Ha az átlagnyugdíjakat hasonlítjuk össze, akkor is hatalmas különbségeket találunk a megyék között. A KSH kiadványa szerint közel 35 ezer forinttal kapnak többet a budapesti nyugdíjasok, mint azok, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élnek.

Forrás: KSH

A fenti adatok alapján a legmagasabb nyugdíjra hazákban a Budapesten élők számíthatnak, itt átlagosan 143 805 forintot visz havonta a postás. A legkisebb összegeket pedig a Szabolcsban élő nyugdíjasok kapják, átlagosan 107 912 forintot.

Ennél nem jut sokkal több (108 325 forint) a Bács-Kiskun megyében és a Békés megyében (108 730 forint) élő nyugdíjasoknak sem. Nincsenek azonban rossz helyzetben a Fejér megyében élők: itt ugyanis az öregségi nyugdíj átlagos összege 125 022 forint, vagyis ők vannak a legközelebb a fővárosi csúcsnyugdíjhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem