2026 júliusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 2,5 millió vendég 6,7 millió vendégéjszakát töltött el.
A 2026-os nyugdíjszámítás több ponton változik, és Farkas András nyugdíjszakértő szerint sokaknál jelentős eltérést okozhat az induló összegben. Aki nem figyel ezekre, könnyen elveszíthet több tízezer forintnyi jogos összeget.
Az első lépésben a teljes elismert szolgálati idő napjait 365-tel kell elosztani, és csak a teljes évek számítanak. Ez határozza meg a nyugdíjszorzót. Például 30 év szolgálati idő 68, 40 év 80, 45 év 90 százalékos szorzót jelent.
A második és harmadik lépésben az 1988 óta szerzett kereseteket először járuléktalanítani, majd adótlanítani kell. Ezután következik a valorizáció. A negyedik lépés szerint az éves nettósított kereseteket a 2026 márciusában megjelenő szorzókkal kell korrigálni. A szakértő várakozása szerint a szorzók átlagosan 10 százalékkal lehetnek magasabbak a 2025-ös értékeknél.
Az ötödik lépésben a nettósított és valorizált kereseteket össze kell adni, majd el kell osztani azokkal a napokkal, amikor volt kereset. Így jön ki a napi nettó átlagkereset, amit a hatodik lépésben 365-tel kell megszorozni, majd el kell osztani 12-vel, hogy megkapjuk a havi életpálya átlagkeresetet.
A hetedik lépés a degresszió. Ha a havi átlagkereset meghaladja a 372 ezer forintot, akkor az efölötti részeket csak csökkentett arányban lehet figyelembe venni. A 372 és 421 ezer forint közötti rész 90 százalékban, a 421 ezer forint feletti rész 80 százalékban számít.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyolcadik lépésben ezt a havi átlagkeresetet kell megszorozni az első lépésben meghatározott nyugdíjszorzóval. Ebből adódik a nyugdíj induló összege. A kilencedik lépés a nyugdíjbónusz hozzáadása, amennyiben valaki jogosult rá. Ez csak a korhatár betöltése után jár, és minden plusz 30 nap szolgálati idő fél százalékkal növeli a nyugdíjat. A nők kedvezményes nyugdíja esetén erre nincs lehetőség.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






