A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Decemberben, ahogy azt a korábbi években is megszokhatták a nyugdíjasok, előbb érkezik a nyugdíj: a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 3-án, kedden utalják a nyugdíjakat. A főszabály szerint a hónap 12. napján utalnának a nyugdíjasoknak, és amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Decemberben viszont mindig hamarabb érkezik az összeg.
A decemberi nyugdíj utalás időpontja: mikor lesz nyugdíj utalás decemberben?
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2024-ben is többnyire a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak. Ettől tér el nagyban a decemberi utalás, amely 3-án kedden lesz esedékes. Más hónapokban is előfordul, hogy hamarabb érkezik az összeg, ha a hónap 12. napja hétvégére esik: májusban például 10-én érkeztek a nyugdíjutalások, októberben pedig 11-én.
Mikor lesz nyugdíj utalás 2024-ben?
- január 12. (péntek)
- február 12. (hétfő) + 13. havi nyugdíj
- március 12. (kedd)
- április 12. (péntek)
- május 10. (péntek)
- június 12. (szerda)
- július 12. (péntek)
- augusztus 12. (hétfő)
- szeptember 12. (csütörtök)
- október 11. (péntek)
- november 12. (kedd)
- december 3. (kedd)
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, idén is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat tavaly novemberben küldte ki a posta. A jövő évre vonatkozó naptárakat is várhatóan november folyamán viszi ki a posta.
Hogyan kérhető postai kézbesítés helyett bankszámlára a nyugdíj?
Januárban tájékoztatót tett közzé a Magyar Államkincstár (MÁK) a nyugdíjak bankszámlára utalásának igényléséről. A nyugdíjasok számára több előnnyel is járhat, ha nem a postás hozza a nyugdíjat: egyrészt a bankban nem férhet hozzá más a pénzhet, másrészt az utalás azonnal megtörténik, ahogy esedékes. A postai kifizetésre pedig több napot kell várni.
A nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők dönthetnek arról, hogy a postai kifizetés helyett belföldi bankszámlára kérjék ellátásukat. Az erre vonatkozó igényt írásban kell bejelenteni a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak - közölte a MÁK. Fontos feltétel, hogy a folyósítás csak olyan bankszámlára történhet, amely a nyugdíjas saját számlája vagy társtulajdonosa a számlának, tehát rendelkezési joga van felette.
A kifizetési mód megváltoztatását célszerű elektronikus úton, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon előterjeszteni. A kérelem könnyen és gyorsan beadható a magyarorszag.hu portálon, ügyfélkapus bejelentkezést követően - javasolják.
A szükséges nyomtatvány megtalálható a Magyar Államkincstár weboldalán is, a „Nyugdíj/Nyugdíjfolyósítás/A nyugdíj és a nyugdíjakkal azonos módon utalandó ellátások folyósítása” menüpontban a „Kapcsolódó nyomtatványok” között (03. számú nyomtatvány). A kitöltött nyomtatványt vagy az azonos adatokat tartalmazó levelet postai úton az 1820 Budapest postacímre kell megküldeni, személyesen pedig a Budapest XIII. ker., Váci út 73. alatti ügyfélszolgálaton is benyújtható a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A beérkező igények alapján a bankszámlára utalás általában nem a következő kifizetéssel, hanem az azt követő hónaptól kezdődően indul. Az átfutási idő attól is függ, hogy a számlaszám bejelentésének feldolgozásakor a következő havi kifizetések számfejtése lezárult-e már - írták.
Felmérés: Áldás, vagy átok a hitel?
A hitel, mint pénzügyi termék megítélése 2024-ben sem egyértelmű. Éppen ezért a Pénzcentrum és a Bankmonitor közös kutatásában arra keresi a választ, hogy az „átlagember” hogyan gondolkozik a hitelekkel kapcsolatban. Arra vagyunk kíváncsiak, mit gondol a lakosság arról, hogy valóban lehet a hitel egy értéket teremtő eszköz, amivel gyarapodhatunk, vagy a társadalmi megítélés szerint inkább negatív vonatkozásai vannak a hitelfelvételnek. Segítsd a munkánkat, és töltsd ki az aláébbi felmérést arról, vajon mi jellemzi a bank és az adós viszonyát Magyarországon.

Szavazást kezdeményez a Parlament: 440 ezer idősnek jöhet a rendkívüli nyugdíjemelés Magyarországon?
A KSH adatai alapján a 65 éves és idősebb társaink nagyon szűkös megélhetéséhez jelenleg minimum havi 140 ezer forintra van szükség.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


