Bár a korábbi NFL-irányító, Michael Vick még 2015-ben befejezte aktív pályafutását, most kiderült, hogy a mai napig komoly bevétele származik az NFL-től.
Nyugdíj utalás 2024: korábban érkezik a kifizetés a magyar időseknek, itt vannak a hivatalos dátumok
Megjelent a Magyar Államkincstár 2024. évi nyugdíjutalási naptára, melyek a facebookon tettek közzé. Mint írták: a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások kifizetése havonta, a tárgyhónapra történik. Aki bankszámlára kapja ellátását, annak a 2024-re esedékes utalási időpontokat az alábbi naptár tartalmazza. Amennyiben az ellátás postai úton érkezik, annak kézbesítése a Magyar Posta Zrt. által előzetesen biztosított ún. nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon történik.
A hivatalos folyósítási dátumok alapján 2024-ben három alkalommal nem az adott hónap 12. napján érkezik majd a nyugdíj, hanem előbb: májusban, októberben és decemberben is előbb jön majd a nyugdíj. A Magyar Közlönyben korábban megjelent kormányrendelet alapján a 2024-es évben a nyugdíjak 6 százalékos emelését tervezik a kormány inflációs előrejelzésének megfelelően, az eddig közöltekkel összhangban.
Már hivatalos, jövőre három hónapban érkezik majd korábban a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az összeget. A MÁK által közzétett nyugdíjfolyósítási dátumok a következők:
- január 12. (péntek)
- február 12. (hétfő) + 13. havi nyugdíj
- március 12. (kedd)
- április 12. (péntek)
- május 10. (péntek)
- június 12. (szerda)
- július 12. (péntek)
- augusztus 12. (hétfő)
- szeptember 12. (csütörtök)
- október 11. (péntek)
- november 12. (kedd)
- december 3. (kedd)
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, jövőre is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat novemberben küldte ki a posta.
6%-os nyugdíjemelés jön 2024-ben
A Magyar Közlönyben 2023. december 1-jén megjelent rendelet szerint a nyugdíjemelés mértéke 2024. januárban 6 százalékos lesz. Így már biztos, milyen összeggel számolhatnak a jogosultak jövőre. A Pénzcentrum 2024. januári nyugdíj kalkulátorával egyszerűen kiszámolható, mennyi lesz jövőre emelt nyugdíj összege, illetve mekkora lesz a 13. havi nyugdíj összege:
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.







