forints

Nagyon fontos határidő közeleg: errről kevés magyar tud, pedig elég fontos

2023. május 11. 19:33

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek, pedig ezek a pénzek is az öngondoskodást szolgáló számláikat gyarapíthatnák.

Egyre közeledik a szja-bevallás május 22-ei határideje, az adózók számára pedig a NAV elkészítette azt a bevallástervezetet, amelyet az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eSZJA portálon tekinthetnek meg. Azoknak, akik rendelkeznek önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával vagy nyugdíjbiztosítással, a portálra történő belépés során nem csak a befizetendő vagy visszaigényelhető adójukat célszerű ellenőrizniük, hanem arról is dönteniük kell, hogy rendben legyen az öngondoskodást szolgáló befizetések után járó adóvisszatérítés is.

Ez azt jelenti, hogy nyilatkozniuk kell arról, melyik számlájukra érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre összesen járó, legfeljebb 150 ezer forintos kedvezmény. (Azoknál, akik a pénztári tagság mellett van nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár a 280 ezer forintot is elérheti ez az szja-visszatérítés.)

Megéri nyilatkozni

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a pénztártagok e nyilatkozat elmulasztásával több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le, ami pedig a nyugdíj- vagy egészségpénztári megtakarításaikat gyarapíthatná. Tavaly a 2021. évi szja-ból 25,1 milliárd forintot térített vissza az állam, ami jócskán elmaradt a nyugdíjpénztári befizetések után elméletben járó 27,3 milliárd, illetve az egészségpénztári befizetések után szintén elvben igénybe vehető 9,9 milliárd forint 37,2 milliárdos összegétől. Bár ez a 12 milliárd forintot meghaladó differencia a valóságban minden bizonnyal kisebb, hiszen sok esetben például a családi adókedvezmény miatt sem érvényesíthető a visszatérítés, mégis igen jelentős összeget hagynak veszni a pénztártagok

– hívja fel a figyelmet Nagy Csaba, az az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megosztható a számlák között a visszatérítés

Az szja-visszatérítés összege tetszés szerint megosztható a pénztári számláink között, de úgy is dönthetünk, hogy csak az egyikre kérjük a teljes összeget. Azok, akik hosszú távon gondolkodnak és főként az időskori megélhetésüket tartják szem előtt, célszerű a nyugdíjpénztári számlájukra kérni a visszatérítést. A döntéshez nem árt tudni azt sem, hogy a tagság kezdetétől számítva 10 év után lehetőség van a számláról kifizetést igényelni, illetve a nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető.

Azok számára viszont, akik rövidebb távon szeretnék élvezni az szja-visszatérítés előnyeit, az egészségpénztári visszatérítés lehet a jobb választás, hiszen abból akár a hozzátartozók egészséggel összefüggő kiadásai is fedezhetők, sőt, a gyermekvállalással kapcsolatos költségek, a beiskolázással járó kiadások, a felsőoktatás költségei vagy akár a lakáshitel-törlesztés szintén finanszírozható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm