Sokan alábecsülik a nyugdíjpénztárak teljesítményét, és az adójóváírás szabályait sem ismerik.
Minden juttatást összeadva kb. 4,4 millió forint nyugdíjat fog kapni Áder János, miután lejárt a mandátuma. Az államfői nyugdíj mellett az EP-ből is kap még juttatást, amiért korábban képviselő volt. Áder mandátuma jövő májusban jár le, többször nem lehet újraválasztani az alaptörvény szerint.
Mindent egybe véve nagyjából 4,4 millió forintos nyugdíjat kaphat Áder János köztársasági elnök, miután véget ér a második mandátuma – írja a Blikk. A lap emlékeztet, hogy egy 2019-es törvényben duplájára emelték a mindenkori államfő juttatásait: a korábbi havi bruttó 1,5 millió forint körül összegről a házelnököt megillető tiszteletdíj összegének 1,1-szeresére. Ez idén hozzávetőlegesen bruttó 3,6 millió forint havonta, amit jövőre tovább emelkedhet.
Ádernek szintén nyugdíj jár azért, mert 2009 és 2012 között az Európai Parlamentben képviselő volt. Az EP-képviselőség után a 8900 eurós (3,2 millió forintos) fizetésének 14 százaléka, nagyjából 430 ezer forint jár majd neki havonta. Az EP szabályai szerint 63 éves kortól jár a nyugdíj a korábbi képviselőknek, a köztársasági elnök jövőre lesz 63 éves, tehát akkor már kapni fogja ezt az összeget.
Áder Jánost Schmitt Pál lemondása után 2012-ben választotta a parlament köztársasági elnökké, majd 2017-ben ismét őt szavazták meg. A második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le, és az alaptörvény értelmében többször már nem választható újra, úgyhogy biztos új államfője lesz Magyarországanak.
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







