Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 áprilisában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
A januárban esedékes nyugdíjemelés - mivel százalékos alapú - nem ugyanazt jelenti a kisnyugdíjasoknak, azoknak, akik átlag körüli nyugdíjból élnek, valamint azoknak, akik biztosan nem panaszkodnak az időskori ellátásukra. Ez viszonylag egyértelmű, az azonban már korábtsem, hogy a nyugdíjemeléssel milyen mértékben nő az anyagi szakadék az idősek között: a luxusnyugdíjasok sokszorosan gazdagabbak, míg a létminimum alatt élőknek rettentő kevés jut.
A nyugdíjemelés a jövő évre 3 százalék lesz, és jön a 13. havi nyugdíj első részlete is - egyelőre ennyi biztos. Ennek alapján a 24.hu kiszámolta, mit hoz 2021 az átlagnyugdíjas számára: 2020 januárjában az öregségi nyugdíjasok ellátásának átlaga 142 114 forint volt, melyet novemberben 1,2 százalékos, pótlólagos emeléssel toldottak meg, így az átlagnyugdíj decemberre 143 819 forint lehetett. Januártól pedig következik megint az inflációkövető nyugdíjemelés, ezúttal 3 százalékos mértékű. Így
A havi járandóság mellett érkezni fog egy egyszeri összeg, a járvány kitörésekor beharangozott 13. havi nyugdíj első heti részlete, amit 2021 februárjában folyósítanak. Egy átlagnyugdíjas esetében ez hozzávetőleg 37 034 forint lesz, ami 12 hónapra elosztva havi 3086 forint plusznak felel meg, azaz feleannyinak, mint amennyivel egy év alatt nőtt az ellátás összege. Ráadásul a 13. havi nyugdíj (így első részlete) nem épül be a nyugdíjba - így ha később úgy dönt a kormány, eltörölhetik a juttatást, ahogy történt 2009-ben a pénzügyi válság miatt.
A százalékban meghatározott nyugdíjemelés azoknak a kisnyugdíjasoknak jelenti a legkevesebbet, akik amúgy is csak tengődnek. És persze azoknak adja a legtöbb pluszt, akiknek semmi szükségük rá. Akik havi kétmilliós összegű nyugdíjat kapnak (nincsenek sokan), azoknak decemberben csaknem egyhavi minimálnyugdíjnak megfelelő volt a pótlólagos emelésük, és januártól még több mint kéthavi minimálnyugdíjnyi összeget kapnak pluszban, összesen majdnem 85 ezer forintot.
Tehát hetvenszeres eltérés van a nyugdíjemelésnél a legkisebb és a legnagyobb nyugdíjak között, hiszen a 28 500 forintos minimálnyugdíjat kapók decemberre 342 forinttal, plusz januártól 865 forinttal számolhatnak, azaz összesen a minimálnyugdíjnak megfelelő összegű havi ellátás 1207 forinttal emelkedhet januárra éves szinten.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







