Van, ahol több ezer forintot spórolhatnak a nyugdíjasok egyetlen fürdőzéssel, Tiszacsegén pédául bizonyos feltételekkel még a belépőért sem kell fizetni.
Több mint 1 millió magyar nyugdíjas még 1700 forint emelést sem kap a megjelent kormányrendelet értelmében, és több mint 70 ezer olyan idős van, akinek az ellátása még 800 forinttal sem fog emelkedni. Az 1,2 százalékos nyugdíjemelés kb. egy kiló kenyérrel jelent többet azoknak, akik a minimálnyugdíjat kapják Magyarországon.
Megjelent a Magyar Közlönyben a nyugdíjemelésről szóló rendelet. Eszerint 1,2 százalékos lesz a nyugdíjemelés, amely viszont csak azoknak jár, akik már tavaly is nyugdíjasok voltak. Mivel a kompenzáció mértéke meghaladja az 1 százalékpontot, novembertől már az emelt nyugdíjat kapják a jogosultak.
Mindez azt jelenti, hogy az emelés nem éri el a lapunk által korábban prognosztizált másfél százalékot sem, úgyhogy még a korábbi becsléseknél is kevesebbet kapnak majd a nyugdíjasok. Alább kiszámoltuk, hogy mennyi jár a luxusnyugdíjasoknak, illetve azoknak, akik a legkevesebb összegből kénytelenek megélni.
Van, aki 500 forinttal sem kap többet
Ahogy arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt, a legfrissebb 2020. január 1-jei adatok alapján 142,1 ezer forint jelenleg az átlagos öregségi nyugellátás havi összege Magyarországon, viszont a 2,05 millió magyar nyugdíjas közel 60 százalékának, 1,21 millió főnek nem éri el a havi ellátása ezt az összeget. Közülük is 73,5 ezer magyar nyugdíjas még 60 ezer forintra sem jogosult havonta.
Ennek a 73,5 ezer magyar nyugdíjasnak még az ezer forintot sem éri el az emelése: ha 60 ezer forinttal számolunk, akkor 720 forinttal fog emelkedni a nyugellátás. Ha azt vesszük, hogy ez a legnagyobb összeg ebben a sávban, akkor
Akinek például csak a 28 500 forintos minimálnyugdíj jár, annak 342 forinttal fog emelkedni a nyugdíja. Ami azt jelenti, hogy a legszegényebb kisnyugdíjasok havonta kb. egy kiló félbarna kenyérrel többet kapnak (aminek átlagára a KSH szerint szeptemberben 325 forint volt).
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy nyugdíjas, aki a KSH szerinti átlagos összeget kapja, nagyjából 1700 forintos emelésre számíthat. Ám, mint írtuk több mint 1 millióan vannak, akiknek még ennyi sem jut.
A legtöbb nyugdíjas 100-160 ezer forint közötti összeget kap minden hónapban, ők több mint 918 ezren vannak, nekik 1200 és 1920 forint közötti összeggel emelkedik a havi ellátása.
A Magyar Statisztikai zsebkönyv 300 ezer forintos összeg felett nem közli már sávokra bontva, hányan jogosultak egy adott összegre: ők összesen 54,4 ezren vannak. Nekik az emelés mértéke legalább 3600 forintos lesz. És a 2019-es adatok szerint több mint 1400-an vannak azok, akiknek a félmillió forintot is meghaladja a nyugdíja, az ő kifizetésük legalább 6000 forinttal emelkedik a mostani intézkedés értelmében.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







