Életét vesztette két posta munkavéi kézbesítőgzés közben a múlt heti, negyven fokot is meghaladó hőségriadó idején,
Lassan 11 éve, 2008. január 1-je óta változatlanul 28 500 forint. Ugyanígy nem emelkedik a legkisebb árvaellátás, amely 24 250 forint marad, derült ki a tegnap este megjelent rendeletből. Mutatjuk, milyen ellátások alapját adja az öregségi nyugdíjminimum, tehát azt, kik várnak éve hiába az emelésre.
A nyugdíjminimum összegének emelése főleg nem a nyugdíjasokat, hanem a különböző ellátásokban, kedvezményekben, támogatásokban részesülőket érinti leginkább. Százezernél is több ellátást, támogatást, segélyt érinthetne így az emelés, tehát akár százmilliárdos nagyságrendű kiadási többletet okozna az államnak.
Az öregségi nyugdíjminimum összege - megtévesztő módon éppen - a nyudíjszámításnál csak kevéssé számít. A nyugdíjszámítás során figyelembe vett átlagkereset az esetek túlnyomó többségében messze meghaladja a 28500 forintos alsó határt. Mivel régóta nem emelkedett, így öregségi nyugdíj szempontból szinte elveszítette jelentőségét. Annál nagyobb szerepe van viszont azokban az ellátásokban, amelyeknél a számítás alapja ez a 28 500 forint.
- szociális ellátások
Elég nagy a jelentősége a minimálnyugdíj összegének egyes havi rendszeres, vagy időszakos szociális ellátásokban, mert az alapjukat adja meghatározott százalékban. Ilyen az aktív korúak ellátása, (foglalkoztatást helyettesítő támogatás és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás), időskorúak járadéka, települési támogatás, közgyógyellátás, egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultság.
- egészségbiztosítási ellátások
A baleseti táppénz összege a nyugdíjminimumhoz kötött.
- gyermekvédelmi juttatások
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság feltételei között is a nyugdíjminimum meghatározott százaléka szerepel, ahogy az ingyenes gyermekétkeztetésre való jogosultság és az ingyenes tankönyvellátás részben szintén ettől függ.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- családtámogatás
A gyes, a gyet és az anyasági támogatás összegét szintén a nyugdíjminimum különböző százalékos mértékeiben határozza meg a családok támogatásáról szóló törvény.
- méltányossági nyugdíj
A méltányossági nyugdíj megállapítása, a méltányossági nyugdíjemelés és az egyszeri segély feltételei és összege egyaránt a nyugdíjminimumhoz van kötve.
Bár most csak a leggykoribbakat soroltuk fel, ezeken túl is még számos támogatás, segély és kedvezmény emelkedne együtt a nyugdíjminimummal. Azonban ez 2020-ban sem fog bekövetkezni.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







