A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának (NYUFIG) szakmai igazgató-helyettesét - értesült a Népszava több kincstári forrásból.
A lap szerint Gondán Csabát, a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának igazgató-helyettesét lefokozták. A több évtizede a nyugdíjfolyósítónál dolgozó jogász azért kerül alacsonyabb beosztásba, mert valakit meg kellett nevezni a példátlan technikai hiba felelőseként, miután Varga Mihály vizsgálatot indított az ügyben.
Mint ismeretes, január 11-én reggel kellett volna megérkezni a nyugdíjaknak a számlákra, azonban egy "technikai" hiba miatt ez nem történt meg. A MÁK aznap és azóta sem állt ki a nyugdíjasok és a sajtó elé, hogy elmondja, miért nem kapták meg már reggel a nyugdíjasok a nyugdíjukat.
Mi még aznap úgy értesültünk: a MÁK rossz értéknappal küldte el a tranzakciókat az állami kifizetésekre fennartott éjszakai rendszerbe. Hogy még aznap a számlákra kerüljenek a járandóságok, az átutalásokat át kellett terelni a napközbeni átutalási rendszerbe, ebben a MÁK-nak a GIRO segített. A bankok oldalán túlóürával, a számlarendszerek bezárásának kitolásával sikerült a számlákon jóváírni a nyugdíjakat.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







