A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
Több mint 1,2 millió nyugdíjast érintett, hogy egy technikai probléma miatt az Államkincstár késve utalta el a januári nyugdíjakat. A legfrissebb információk alapján már az érintettek 60 százaléka kéri bankszámlára a folyósítást, amivel nem kevés pénzt spórol az állam. Mutatjuk azt is, hogyan lehet dönteni arról, hogya postás hozza a pénzt, vagy a jóval olcsóbb és biztonságosabb folyószámlára érkezzen.
Ahogy arról január 11-én, pénteken a Pénzcentrum is beszámolt, technikai hiba miatt a Magyar Államkincstár (MÁK) nem utalta el időben - a jogszabályok szerint a januári nyugdíjat január 11-én kell(ett volna) átutalni - a januári nyugdíjakat. A MÁK legfrissebb, szombati közleménye szerint péntek estére pótolták a mulasztást. Mint írták, "a Magyar Államkincstár tájékoztatja a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ügyfeleit, hogy a bankszámlákra érkező nyugdíjak elutalása 2019. január 11-én megtörtént." Hozzátették:
A MÁK hivatalos tájékoztatásától függetlenül szombaton még bőven akadtak olyanok, akiknek nem volt a számláján a pénz, de a kifejezetten nyugdíjasoknak fenntartott Facebook-csoportokban még vasárnapra virradóra is akadtak ilyen panaszok szép számmal. A Portfolio ezzel kapcsolatban tegnap arra is felhívta a figyelmet, hogy sok esetben csak arról van szó, hogy az értesítő sms nem érkezett meg, ezért mindenkinek érdemes a netbankjában ellenőrizni a tranzakciót.
Ugyan az utalás a MÁK közlése szerint péntek este megtörtént (érdekesség, hogy pénteken 18 óra után csak abban az esetben lehetett utalás, ha a bankok felülírták az általános protokollt), arról persze nem szabad megfeledkezni, hogy a bankfiókok legnagyobb része nincs nyitva hétvégén. Így azok, akik nem tudnak automatából pénzt felvenni (például mert nincs a lakóhelyükön terminál, vagy nincs bankkártyájuk), azok csak hétfőn juthatnak a pénzükhöz.
Rengeteg nyugdíjast érint a fennakadás
Függetlenül attól, hogy a MÁK hamar orvosolta a mulasztást, nem meglepő, hogy sokan kiakadtak. A helyzetet ugyanis csak tetézi, hogy a nyugdíjasok igencsak ki voltak éhezve az apanázsra, hiszen legutóbb december 3-án folyósítottak, tehát a legutóbbi ellátási összegből bő 40 napig kellett gazdálkodniuk az időseknek. És, hogy hányan voltak ilyenek? Sokan! A számok ugyanis azt mutatják, hogy már évek óta több nyugdíjasnak utalják a nyugdíját, mint amennyinek a postás viszi.
2014-ben még az ONYF arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy míg 2009-ben a nyugdíjasok több mint 56 százalékának kézbesítette a Posta az ellátását, addig 2014 júliusában már csak 48,5 százalékuknak. A postai kézbesítés csökkenő trendje ráadásul azóta is töretlen volt: a legfrissebb információink szerint 2017-ben a nyugdíjak már több mint 60 százaléka átutalással érkezett. Ez konkrét számokban azt jelenti, hogy
Ráadásul ezen nem keveset spórolt az állam. Az elektronikus utalások elterjedése öt év alatt 1,8 milliárd forint megtakarítást hozott a Magyar Államkincstár közlése szerint - írtuk még tavaly októberben. Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár ezzel kapcsolatban a Világgazdaságnak fejtette ki, hogy a készpénzforgalom fenntartása éves szinten mintegy 450 milliárd forintos társadalmi költséggel jár. Balogh hozzátette,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mint mondta, egyre többen ismerik fel ugyanis, hogy így időt és pénzt spórolnak, hiszen a készpénzfelvétellel szemben a kártyás vásárlás ingyenes, és sokszor kedvezményekkel is jár, ha valaki elektronikusan fizeti számláit. Az MNB adatai szerint öt év alatt 13 százalékról 24,3 százalékra nőtt a bankkártyás és egyéb elektronikus úton fizetett áruk, szolgáltatások értéke, és csaknem megduplázódott - 24,3 százalékról 43,9 százalékra emelkedett - a közüzemi számlák elektronikus formában történő befizetése.
KATT! A legolcsóbb számlacsomagok kalkulátorunkban!
Így kérheti bárki, hogy számlára utalják a pénzt!
A mostani technikai probléma ellenére két dolgot fontos kiemelni: egyrészt azok, akik számlára kérik a pénzt, mindig (most januárban is!) hamarabb kapják meg a pénzt; másrészt az utalás jóval olcsóbb (a járulékos költségek miatt az államnak és a nyugdíjasnak is), és nem utolsó sorban jóval biztonságosabb és kényelmesebb is. Nem érdemes tehát egyetlen malőr miatt megmaradni (vagy visszatérni) a régi berögződéseknél.
Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a nyugdíjfolyósítónak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







