A felhozómérkőzések egyértelmű célja, hogy a felek formába lendüljenek a régóta beharangozott, novemberre tervezett, és több mint 100 millió dolláros bevételt ígérő összecsapásuk előtt.
Többet drágul az élet, mint amennyire a kabinet előzetesen számolt, és ami alapján megállapították a nyugdíjemelést.
Nagyobb lesz a nyugdíjasok inflációja, mint amekkora nyugdíjemelést kapnak - derült ki az Mfor számításából. Ennek oka, hogy az infláció majdnem hat éve nem volt annyira magas, mint most, azok a termékek is drágulnak, amelyeket jellemzően a nyugdíjasok vásárolnak.
A nyugdíjakat a kormány papíron az inflációhoz kötötten határozza meg. Azonban tavasszal, amikor készült a 2019-es költségvetés, úgy számoltak, hogy jövőre 2,7 százalékos lehet az éves infláció, vagyis ennyivel nőnek a nyugdíjak is. Ehhez képest a nyugdíjas infláció 3,4 százalékos volt idén októberben a portál kalkulációja szerint.
Ugyanakkor még nem kell megijedni, nem példa nélküli, hogy utólag nyúlnak bele a költségvetésbe emiatt: legutóbb 2017-ben volt ilyen, akkor sem számoltak a magasabb inflációval.
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.







