15 °C Budapest

200 ezer magyar nő nem tévedhet: ők már ezt választották

MTI
2017. július 13. 15:30

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt, amely 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását.

A Nők 40 elsősorban családpolitikai és nem nyugdíjpolitikai intézkedés

 - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a program kétszázezredik kedvezményezettjének köszöntésén.

A 2011-ben bevezetett lehetőség igénybevételéhez a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától. A

programnak köszönhetően az érintettek körülbelül négy és fél évvel korábban tudnak nyugdíjba menni, mint az átlag,

ezért a lehetőség nagyon népszerű és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem