Nehéz eligazodni a számítás útvesztőibe, de a szakértő most tiszta vizet öntött a pohárba.
A nők a férfiakhoz képest kedvezőbb alanyi jogokra tarthatnak igényt az alaptörvény szerint, ezért is alkotmányellenes a Kúria június végi döntése, amely lehetővé tette a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést - derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) egy héttel ezelőtti határozatának kedden a testület honlapján közzétett indoklásából.
A döntés másik indoka szerint azért sem lehet népszavazást tartani a kérdésben, mert az tiltott tárgykört, konkrétan a költségvetési törvényt érinti.
A Kúriának az Ab által megsemmisített végzése a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) azt a határozatát változtatta meg, amely megtagadta a férfiak és nők egyenlő nyugdíjkorhatárára vonatkozó országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén szereplő kérdés hitelesítését.
Az Ab szeptember 15-én már meghozta határozatát, ám annak részletes indoklását most tette közzé. Az Ab a nők és a férfiak egyenjogúságával kapcsolatban megállapította, hogy a nőket - az alaptörvény alapján -
Az alaptörvény idézett bekezdései szerint
Mindebből az Ab szerint az következik, hogy a nők - a férfiakhoz képest - kedvezőbb alanyi jogokra tarthatnak igényt, különösen az állami nyugdíjra jogosultságnál. Az eredményes népszavazás pedig a nőkre vonatkozó kedvezőbb nyugdíjszabályozás lehetőségét elvonná.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Ab szerint azért sem lehet népszavazásra bocsátani a kérdést, mert az a költségvetési törvényt is érintené. Hozzátették: a feltett kérdésből - eredményes népszavazás esetén - a nyugellátásokra a költségvetési törvényben előírt összeg kötelező emelése következne, ezért az az ország éves költségvetéséről szóló törvényt közvetlenül és jelentős módon érintené.
Az Ab döntése következtében a Kúriának új - az Ab döntésének megfelelő tartalmú - határozatot kell majd hoznia az ügyben, az alapján pedig az NVB ismét dönthet arról, hogy hitelesítí-e a népszavazási kérdéseket, végeredményben szintén az Ab döntésével összhangban.
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.







