A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart...
Az év nyugdíjbotránya: 113 milliót csalt a 86 éves nő - még szerencse, hogy nem Magyarországon
Letartóztattak Japánban egy 86 éves nőt, aki fél évszázadon át jogosulatlanul felvette rég elhunyt szülei nyugdíját.
A Nagoja melletti Ena városban élő Szuzuki Mitszue hamis bevallásokat továbbított a japán nyugdíjalapnak arról, hogy szülei még élnek. Ha ez igaz lett volna, mára mindketten meghaladták volna a száztíz éves életkort.
A nyugdíjpénztár helyi kirendeltsége azonban kiderítette, hogy a csaló édesanyja 1965-ben, édesapja pedig három évre rá halt meg, ezért márciusban panaszt tettek a rendőrségnél. A csalásra úgy derült fény, hogy a nyugdíjpénztár Ena önkormányzatánál érdeklődött Szuzuki Mitszue szüleinek életkora felől, és azt a választ kapta, hogy már ötven éve nem élnek.
Az idős asszony több mint fél évszázadon át vette fel elhunyt szülei nyugdíját, így összességében több mint 50 millió jenhez (körülbelül 113 millió forintot) jutott jogosulatlanul. Ő azonban azt mondja, hogy nem követett el semmi kivetnivalót.
Nem az első ilyen lelepleződött csalás Japánban, ahol arányaiban nagyon magas az idősek száma. Előfordult az is, hogy a nyugdíjat jogosulatlanul felvevő az elhunyt szülők holttestével élt együtt, és nem temette el őket.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







