Sok nyugdíjas már tudta, de csak most lett hivatalos

2014. november 16. 13:02

Bár több olvasónk szerint minden nyugdíjas fejből tudja, talán mégis van olyan, aki számára fontos lehet, hogy hivatalosan is közzétették a nyugdíjak utalásának 2015-ös rendjét. Mutatjuk.

Jövőre is minden hónap 12-én utalják a nyugdíjat azoknak, akik számlájukra kérik. Ha 12-e hétvégére esik (áprilisban, júliusban, szeptemberben), pénteken utalják a nyugdíjakat. Decemberben a hónap elején érkezik majd a nyugellátás - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatásából.


2014-ben a novemberi nyugdíjat 12-én, szerdán utalták, decemberben pedig 3-án (szintén szerdán) érkezik a pénz a bankszámlákra.

Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?

A nyugdíjasok természetesen kérhetik, hogy nyugellátásukat lakossági folyószámlára utalja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.

Ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.

Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A számok egyébként azt mutatják, hogy több nyugdíjasnak utalják a nyugdíját, mint amennyinek a postás viszi.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58