8 °C Budapest

Ezért perelte be a bankját a legendás magyar zenész

Pénzcentrum
2014. május 31. 13:00 3 perc

A bírósághoz fordult Pataky Attila, mivel igazságtalannak tartja a törlesztőrészletének emelkedését, és úgy véli még mindig túl sok pénzzel tartozik a hitelintézetnek. A zenész még mindig 28 millióval tartozik, és nem tudja, hogyan fogja visszafizetni a kölcsönt.

Beperelte a bankját Pataky Attila. Az Edda frontemberének elege lett abból, hogy a pénzintézet évek óta packázik vele a svájci frankos hitele miatt. Mint ismert, az énekes 45 millió forint hitelt vett fel öt évvel ezelőtt. Később egy barátja kisegítette nyolcmillió forinttal, így át tudta váltani forintra a hitelt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feladta volna a harcot. Jogi úton követeli vissza a pénzintézettől a szerinte jogtalanul bevasalt sarcokat - írja a Blikk.

"Ez az egész egy virtuális csalás. Egy banki bűnözés, mert romlott terméket adtak el. Bepereltem a bankomat, mert nem az történt, amiben megegyeztem velük. Azt szeretném elérni, hogy fizessék vissza azt, amivel lenyúltak, és térjünk vissza az eredeti megállapodáshoz. Vissza a kamatokkal, amit befizettem" - mondta határozottan Pataky, aki öt éve fizeti a hitelt, és az előtörlesztés ellenére is még mindig 28 millióval tartozik. "Még én sem tudom, hogyan fizetem vissza ezt a pénzt" - tette hozzá a zenész.

Mit tervez az Magyar Nemzeti Bank?

Tegnap írta arról a Portfolio.hu, hogy döbbenetes adat látott napvilágot: a deviza lakáshitelesek 61 százalékának nagyobb ma a tartozása, mint a hitelfelvételkori lakásérték 90 százaléka. Emellett közhelyszámba megy, hogy a jövedelmük nagyon nagy részét fordítják hiteltörlesztésre. A múlt hibás döntései aligha tehetők jóvá, hogy azonban ilyen többé elő ne fordulhasson, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megelőző lépéseket tesz a közeljövőben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az október 1-jétől hatályos jegybanktörvény értelmében az MNB felügyeleti hatóságként lép fel alábbi intézkedéseivel, miután - banki forrásaink szerint - néhány hét múlva megérkezik az Európai Központi Bank véleménye:

  • Jövedelemarányos törlesztőrészlet (PTI) szabályozás bevezetése: az MNB azt akarja, hogy az egy ügyfél által hiteltörlesztésre fordított összeg ne lehessen magasabb a jövedelme meghatározott százalékánál. A pontos paraméterek még nem véglegesek, de valószínű, hogy 1. mindenféle hiteltípusra, 2. az esetleges adóstársakra együttesen vonatkozna a korlát, 3. jövedelmi kategóriánként eltérő sávokat fognak meghatározni, 4. szükség esetén az élethez igazítják majd a paramétereket.
  • Hitelfedezeti arány (LTV) szabályozás: az előbbihez hasonlóan MNB-rendelet szabályozná, hogy a felvett hitel összege nem lehet magasabb a fedezetül szolgáló ingatlan értékének 80 százalékánál. Ezt egy kormányrendelet jelenleg is így szabályozza (lásd alább).
  • Igazolt jövedelem előírása: a jelenlegi gyakorlattal ellentétben csak az kapna bármifajta hitelt, akinek legális jövedelme van, és annak nettó értékét a bank felé (munkaadó, nyugdíjfolyósító, NAV stb. révén) igazolja. Nem lesz tehát elegendő a bankszámla-történet.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17