13 °C Budapest

Ügyfélkapus adatainkra pályáznak a bankok: mihez kellene nekik?

2016. november 9. 05:45

Bár vannak még mellényúlások, egyre ügyesebben használják a digitális technológiát a nagyvállalatok, köztük a magyarországi bankok is. Van olyan hazai bank, amely tableteket helyez az ügyféltérbe, de olyan is akad, ahol a telefonunkon tudunk virtuális sorszámot húzni anélkül, hogy bemennénk a bankfiókba. Új bankszámlát ugyanakkor még sehol sem lehet anélkül nyitni, hogy legalább postára ne adnánk bizonyos iratok másolatát, azt is mutatjuk, hogy miért.

Aki mer, az nyer - tartja magát a népi mondás, de ez nem mindig igaz a technikai fejlődés és a nagyvállalatok viszonyára. Ezek a cégek sokszor energiát és pénzt nem kímélve próbálják kihasználni, hogy a digitális fejlődésnek köszönhetően minden eddiginél közvetlenebb viszonyba kerülhetnek ügyfeleikkel.

Azonban nem árt néha vigyázni. A McDonald’s 2012-ben arra kérte az internet népét, hogy #McDStories (magyarul #mekitörténetek) jelige alatt osszák meg a gyorsétteremhez kapcsolódó élményeiket. Arra számítottak, hogy felhívásuk hatására helyes mekis sztorikkal lesz majd tele az internet, ehelyett viszont

  • ételmérgezésről illetve
  • kegyetlen körülmények között tartott disznókról

születtek híressé vált bejegyzések.

Lebutított Facebook oldal

A bankok ezen a terepen sokszor óvatos duhajok, hiszen velük szemben nem feltétlenül az az ügyfeleik elvárása, hogy a legmodernebbek, hanem, hogy a lehető legmegbízhatóbbak legyenek.

Az OTP Bank Facebook oldalán például ki van kapcsolva az a funkció, hogy értékelni lehessen a céget, nem is hiába, ez remek lehetőséget teremtene az elégedetlen ügyfelek számára arra, hogy nagy nyilvánosság előtt fejezzék ki nemtetszésüket.

Mindemellett persze nem kell sokáig kutakodni ahhoz, hogy elégedetlen ügyfelekkel találkozzunk. A bank, egy november 4-i bejegyzése például arról szól, hogy elhárították az internetbankjukban korábban keletkezett hibát, ami miatt ügyfeleik nem tudtak online pénzt átutalni.

Erre a posztra sok elégedetlenkedő válasz érkezett, amelyek közül most ide is másolunk kettőt.


Egy mérges komment az OTP Bank Facebook oldalán


Egy másik mérges komment az OTP Bank Facebook oldalán

Nem is csodálkozhatunk, hogy sokan panaszkodnak hiba esetén, hiszen az OTP Bank internetes felületét 1,8 millióan használják a bank Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának tájékoztatása szerint.

A legnagyobb magyar bank Smartbank nevű mobilapplikációja már nem ennyire népszerű, de így is 200 ezer felhasználót tudhat maga mögött. Ugyanennyi regisztrált felhasználója van a bank mobilfizetést támogató Simple applikációjának, és közülük 50 ezren rendszeresen használják is azt.

Rákérdeztünk a banknál arra is, hogy tervezik-e szolgáltatásaikban kihasználni azt, hogy az újonnan kibocsátott személyi igazolványok tartalmazhatják ügyfeleik elektromos aláírást is. Erre azt írták a Pénzcentrum megkeresésére, hogy az ilyen okmányok alacsony elterjedtsége miatt egyelőre inkább egy másik technológiára koncentrálnak, melynek keretein belül az ügyfeleik digitális aláírópadon rögzíthetik majd aláírásukat.

A digitális aláírás elterjedésének persze vannak előfeltételei. Fontosnak tűnik, hogy olcsón hozzáférhető legyen az az eszköz, aminek segítségével otthonról hitelesen azonosítani tudjuk magunkat. Ez a szempont a személyi igazolványon rögzített digitális aláírás esetén kiemelkedően fontos, hiszen itt szükség lesz külön hardverre, hogy bárhonnan használni tudjuk a technológiát.

Bankipari pletykák sokszor felvetették annak a lehetőségét, hogy az Ügyfélkapus azonosítási rendszert lehetne kiterjeszteni a versenyszektorra is. Ez alapján, aki együttműködési szerződést kötne az állammal, az használhatná azt a protokolt, mely az állampolgárokat azonosítja, amikor az állammal intézik ügyeiket az interneten.

Ennek természetesen meg kell teremteni a jogszabályi feltételeit is, de versenyösztönző hatást gyakorolna a bankokra, ha ügyfeleik akár a kanapéjukon ülve is átmehetnének egy másik pénzintézethez

Kisebb bankok, nagy fejlesztések

A CIB Bank tavasszal indította el mobilalkalmazását. Ennek egyik funkciója konkrét költséget is csökkent az ügyfeleik számára. Az applikáció felhasználói ugyanis beállíthatják, hogy SMS helyett push üzeneteket kapjanak a bankszámlájukon végbemenő tranzakciókról.

Mivel legtöbb számlacsomagja esetén a bank 236 forint havi díjat és 25 forint üzenetenkénti költséget számol fel az SMS szolgáltatásért, ezért éves szinten több ezer forintot spórolnak meg azok az ügyfelek, akik mostantól push üzeneteket kérnek SMS-ek helyett.

A CIB Bank, a Pénzcentrum kérdésére közölte, hogy 150 ezren használják internetbankjukat és a mobilos applikációjuknak is már 61 ezer felhasználója van. A mobilos alkalmazást használó ügyfeleik háromnegyede ráadásul legalább havonta be is lép a programba, megközelítőleg negyven százalékuk pedig tranzakciót is végrehajt az applikáció segítségével.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

KATTINTS! Teszt: melyik a legjobb mobilbank Magyarországon?

A fejlesztésekkel az olasz bank sem állt le Magyarországon. Jövőre új internetbankkal rukkolnak elő, és több fajta digitális aláírási technológiát is vizsgálnak - köztük az e-személyiét is.

A Budapest Bank is megújítja internetbanki felületét, várhatóan jövő januártól, melyet néhány szerencsés kiválasztott már most is használhat.

Hét fiókban tesztelik jelenleg az ügyfeleknek ingyen biztosított vezeték nélküli internetet, valamint azt is, hogy tableteket helyeznek ki az ügyféltérbe, amelyeken helyben elérhetővé válnak kalkulátorok illetve az internetbank is. Ezeket a funkciókat szintén 2017 januártól tennék széles körben elérhetővé fiókjaikban.

2015 óta egyébként egy chat program is elérhető a weboldalukon, melynek segítségével az ügyfelek könnyebben tájékozódhatnak szolgáltatásaikról. A Budapest Bank is optimalizálta internetbankját mobiltelefonokra, ezt a szolgáltatást jelenleg 12 ezer ügyfelük használja rendszeresen.

A Postabankban ilyen még nem volt

Az Erste Bank idén júliusban tette elérhetővé mobilbank alkalmazását, melynek segítségével okostelefonon keresztül a legtöbb online banki funkció elérhető. Eddig is volt azonban mobilosalkalmazásuk, melyen keresztül virtuálisan tudtak sorszámot húzni ügyfeleik azt megelőzően, hogy személyesen bementek volna egy bankfiókba.

Mivel az applikáció ebben az esetben megmutatja, hogy hányan várakoznak ügyintézésre az ügyfél előtt, így jól jön abban az esetben, ha a munkahelyünkhöz közeli bankfiókba szaladnánk le, de minél kevesebb időt szeretnénk a bankfiókban tölteni.

Szintén az elmúlt években indította el a bank a Pénzügyi Monitor szolgáltatását, melynek segítségével pontos képet kaphatnak arról a bank ügyfelei, hogy az adott hónapban mennyit költöttek rezsire, benzinre vagy szórakozásra. Ez jól jöhet például akkor, ha személyes büdzsét készítünk.

KATTINTS! Ezért vagy képtelen spórolni: 10 dolog, amit felejts el

A Pénzcentrum kérdésére az Erste Bank közölte, hogy dolgoznak a digitális aláírás bankfiókban történő elfogadásán illetve azon is, hogy annak segítségével távolról lehessen szerződést kötni a bankkal.

Mindemellett egy fontos megkötésre is felhívták a Pénzcentrum figyelmét.

Új ügyfél esetén a távolról történő számlanyitáshoz nem elegendő a digitális aláírás megléte, szükség van arra is, hogy a meghatározott iratok hiteles másolata benyújtásra kerüljön a bank felé - azaz az ügyfélnek postán be kell küldeni az iratok hiteles másolatát

- amiből következően, ha még nem vagyunk egy adott bank ügyfelei, akkor hazánkban a továbbiakban sem tudunk majd pusztán az interneten bankszámlát nyitni.

A megkérdezett bankok tehát mind fontosnak tartják digitális szolgáltatásaik bővítését, és bevezettek néhány hasznos, kreatív megoldást is. Ez annak fényében is jó hír, hogy néhány évvel ezelőtt sok banknál még abban merült ki a digitális korszak beköszönte, hogy óriási lapostévéket helyeztek ki az ügyféltérben, amire a sorszámhúzó rendszert kötötték csak rá.

Arra is van persze példa, amikor egy bank rossz irányba kezd el tapogatózni a digitális térben. 2013-ban a JP Morgan befektetési banknak kellett lefújnia egy online akcióját, melynek keretein belül ügyfeleik kérdéseire válaszoltak volna. Az ok egyszerűen volt, hogy az előzetesen beérkező 80 ezer kérdés kétharmada meglehetősen rossz színben tüntette fel a pénzintézetet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem