9 °C Budapest

Sokszázezer magyarnak nagy teher a lakhatás: másra alig marad valami pénzük

2020. május 20. 16:02

A magyarok csaknem tíz százalékának jelentős terhet jelentenek a lakhatási költségek, a jövedelem több mint 40 százalékát el is viszik - derült ki az Eurostat adataiból. Ugyanakkor ez a szint az EU-s átlagnak felel meg, de így is majdnem egymillió magyar embert érint a probléma.

A háztartások legalapvetőbb költségei közé tartoznak a lakhatási költségek. Ha ezek magasak, vagy növekednek, az más kiadások elhalasztását eredményezheti. Sok háztartásban a koronavírus-járvány idején jelentősen csökkent a jövedelem, sokan veszítették el a munkájukat, csökkent munkaidő vagy kevesebb az ügyfél, a forgalom. Az EU lakosságának 9,6 százaléka háztartása jövedelmének legalább 40 százalékát költötte a lakhatásra 2018-ban az Eurostat adatai szerint.

Ugyanakkor nagy különbségek voltak a különféle EU-tagállamok között. 11 tagállamban a lakosság kevesebb, mint 6,0 százaléka olyan háztartásokban élt, amelyeket a lakhatási költségek túlterheltek. Különösen ritka volt az ilyen probléma Máltán (a népesség mindössze 1,7%-a) és Cipruson (2%).

Ezzel szemben túlterheltek legalább 10 százalék volt Romániában, Németországban, Dániában és Bulgáriában. A legrosszabb helyzetben Görögországban voltak az emberek, ahol a népesség 39,5 százaléka olyan háztartásokban élt, ahol a rendelkezésre álló jövedelem több mint 40 százaléka a lakhatásra volt költve.

Magyarországon az emberek 9,6 százalékánál viszi el a jövedelem több mint 40 százalékát a lakhatás: ezzel hozzuk az EU-s átlagot, és Luxemburgban is hasonló az arány. A környező országok közül Szlovákiában vannak a legjobb helyzetben az emberek, csak 4,1 százalékukat terhel le nagyon a lakhatás, Szlovéniában is 5 százalék alatti ez az arány. A lengyeleknél 6,2 százaléknak túlzott terhet jelent a lakhatási költségek kifizetése, az osztrákoknál 6,9 százalék van így.  Csehországban a lakosok 7,8 százalékának viszi el a fizetés többmint 40 százalékát a lakhatás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem