19 °C Budapest

Megőrültek ezek a magyarok: viszi a pénzüket a bank, nem tesznek semmit

2020. február 5. 14:29

A bankbetétek szinte semennyi kamatot nem fizetnek, és a bankbetétek állománya ennek ellenére növekszik. Való igaz, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) bevezetése óta a jegyzés majdnem elérte a 3200 milliárdot, közben a készpénzállomány is dinamikusan növekszik, és 2019 decemberében újabb historikus rekordot döntött.

Hónapról hónapra arról számolunk be, hogy a bankbetétek állománya lassan növekszik, annak ellenére, hogy a kamatok szinte a padlón vannak. A legutóbbi adatok szerint, amit az MNB számolt, azt látjuk, hogy az éven belül lekötött betétek átlagos kamata 0,23 százalékon áll, míg az éven túli lekötésekre 0,65 százalékot fizet a bank.

Ez még kevesebb mint az egy évvel ezelőtti szint, akkor 0,73 százalék kamatot fizetett a bank az éven túli lekötött betétekre, az éven belülieknél gyakorlatilag nincs változás: ott 0,19 százalék volt ez a szám, ami szinte egyáltalán nem különbözik az idei szinttől.

Nem mindegy, hol bankolsz: cseréld olcsóbbra a folyószámlád kalkulátorunkban!

A lekötött betétek állománya ennek ellenére szépen nő, bár ebből a legnagyobb részt a kvázi lekötés nélküli, látra szóló betétek teszik ki. Ennek összege 7068 milliárd forint volt 2019 decemberében. Az éven belül lekötött betétek összege 1285 milliárdot tett ki 2019. decemberében, az éven túli lekötéseké pedig 1161-et.

Előbbi 1513 milliárdot tett ki tavaly decemberben, így ott markáns visszaesést láthatunk, utóbbi 1054 milliárdnál tartott, így ott még növekedést is láthatunk. A látra szóló betétek állománya 6302 milliárd forint volt, így a legnagyobb növekedést az a betétfajta tudta felmutatni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A magas kamatozású MÁP+ töretlen népszerűségnek örvend, a jegyzések 2019. decemberében 3196 milliárdnál jártak. Érdekes, hogy még a MÁP+ bevezetése sem tudta megállítani a készpénzállomány brutális emelkedését, 2019 decemberében 6627 milliárdnál járt a készpénzállomány az MNB adatai szerint. Igaz, ez az összes gazdasági szereplő készpénzállományát tartalmazza, de ennek 80 százalékát teszi ki a lakosságnál tartott készpénzállomány. Ezen a tendencián remélhetőleg segíteni fog az azonnali fizetési rendszer bevezetése, amivel március 2-a után már két kattintással is 5 másodpercen belül tudunk majd utalni. Az azonnali fizetésről délelőtti cikkünkben írtunk bővebben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 27. 13:10
A leendő miniszterelnök Facebookon reagált arra, hogy Mészáros Lőrinc, a TV2 Csoport és a Mészáros C...
Bankmonitor  |  2026. április 27. 10:43
A hazai bankszámlapiacon ritka az olyan ajánlat, ami hosszú távú díjmentességet és kiemelkedően maga...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?