7 °C Budapest

Kövesd te is az 50-20-30-as trükköt: nincs többé hónap vége

2018. július 27. 05:45

Bár az utóbbi időszakban számos pozitív adat látott napvilágot a magyar lakosság anyagi helyzetét, megtakarításait illetően, ennek ellenére még mindig sokan vannak, akiknek nincsen érdemi megtakarításuk. Nyilván nem kell megmagyarázni, hogy ez miért jelent problémát: az ilyen helyzetben lévő emberek számára elegendő egy nagyobb, váratlan kiadás, esetleg egy hosszabb ideig tartó betegség, és máris anyagilag nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az alábbiakban azonban bemutatunk egy egyszerű módszert, amelynek segítségével bárki képes lehet nagyobb anyagi biztonságot teremteni saját maga, illetve családja számára.

Az utóbbi időszakban számos, kedvező adat látott napvilágot a magyarok anyagi helyzetével kapcsolatban. Tavaly, illetve az idei év első felében is jelentősen nőttek a hazai bérek, amelyek nemzetgazdasági szintű bruttó átlaga májusra meghaladta a 320 ezer forintot. Jelentősen lecsökkent a 90 napon túl nem törlesztett banki hiteltartozás (bár a Portfolio korábbi elemzése szerint ez az adat némiképp csalóka képet fest a valóságról), illetve egy idén év elején publikált felmérés szerint maguk a magyarok is egyre optimistábbak a saját pénzügyeiket illetően.

Ugyanakkor a kedvező, vagy kedvezőnek tűnő adatok ellenére továbbra is sok magyar család tekinthető pénzügyileg sérülékenynek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly ősszel publikált kutatása szerint a megkérdezett háztartások 22 százaléka 1 hónapig sem lenne képes életszínvonalbeli változás nélkül folytatni a törlesztőrészlet fizetését, amennyiben valamennyi kereső elveszítené a munkáját.

Úgy tűnik tehát, hogy a helyzet sokat javult a korábbi évekhez képest, de még van min javítani. Nem ritka egyébként, hogy a családok úgy vannak anyagilag sérülékeny helyzetben, hogy egyébként a bevételeik nagysága lehetővé tenné számukra, hogy megtakarítást halmozzanak fel, amennyiben tudatosabban kezelnék a pénzügyeiket. Ezt egyébként nem is olyan bonyolult megtenni: egy egyszerű módszer segítségével könnyedén ésszerűsítheted kiadásaidat, lehetővé téve az anyagi biztonság megteremtésének lehetőségét.

A módszer

Nagyon fontos, hogy rendelkezz egy családi költségvetéssel, e nélkül ugyanis aligha valószínű, hogy sikerül kézben tartani a pénzügyeket. Bár a költségvetés elkészítése nehézkes feladatnak tűnhet, egy egyszerű szabály betartásával rendkívül könnyen teheted rendbe az anyagiakat. A szabály rendkívül egyszerű:

  • a fizetésed 50 százalékából fedezd a kötelező kiadásokat,
  • 20 százalékát tedd félre,
  • a fennmaradó 30 százaléknyi részt pedig költsd el bármire, amire csak szeretnéd.

Mi minek számít?

A kötelező kiadások közé tartoznak a rendszeres, az életedhez feltétlenül szükséges kiadások. Ilyen például a törlesztőrészlet, a lakbér, a rezsi, az étkezésre fordított kiadások, egyéb szolgáltatások, például a telefon számlái. Amennyiben rendszeresen kell valamire gyógyszert szedned, akkor értelemszerűen annak költségei is. Amennyiben azt tapasztalod, hogy ezekre a kiadásokra több megy el, mint a bevételed 50 százaléka, akkor bizony nagy lábon élsz, és meg kell próbálnod ésszerűsíteni, csökkenteni a kiadásokat (vagy növelni a bevételt).

A második kategória magától értetődik: bármikor bárkivel előfordulhat, hogy hirtelen rendeznie kell egy nagyobb kiadást, esetleg a jövedelme csökken le, rosszabb esetben szűnik meg. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy legyen valamennyi vésztartalékod, és néhány hónapos bevételkiesés ne okozza a háztartás teljes anyagi csődjét.

Gyakori hiba, hogy az emberek azt a pénzt teszik félre, ami megmaradt a hónap végére, pedig ezt éppen fordítva érdemes csinálni: hónap elején különítsd el a megtakarításra szánt összeget, a maradékot pedig oszd be a hónapra.

A harmadik kategóriába tartozó pénz az, amit szabadon elkölthetsz. Ez fogja biztosítani, hogy ne váljon unalmassá, monotonná az életed, hogy élvezd a munkád gyümölcsét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mit jelent ez forintosítva?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint idén január-májusban a nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó kereset 323 400 forint, míg az átlagos nettó kereset 215 ezer forint volt. Természetesen nem mindegy, hogy milyen szférában dolgozik az ember, hiszen jelentős eltérések vannak az egyes területeken megkereshető átlagfizetések között:

  • vállalkozások: nettó 222 900 forint,
  • költségvetés: 201 400 forint,
  • nonprofit szervezetek: 182 500 forint.

Ezen adatok alapján a különböző területeken dolgozó emberek az alábbiak szerint kell beosszák a bevételeiket:

A kivételek

Természetesen a fenti számok nincsenek kőbe vésve, és mindig lesznek olyanok, akikre nem, vagy csak módosításokkal alkalmazhatóak. Az arányokat mindig az adott élethelyzethez kell igazítani: ha adósságaid vannak, akkor értelemszerűen célszerűbb azt minél hamarabb visszafizetni, míg ha lakásvásárlás a cél, akkor lehet, hogy érdemes többet megtakarítani 20 százaléknál.

Az arányokat persze a jövedelem mértéke is befolyásolhatja: az átlagnál lényegesen nagyobb jövedelem esetén a jövedelem 20 százalékának kisebb részéből is felhalmozható egy jelentősebb megtakarítás, miközben az is igaz lehet, hogy a kötelező kiadások sem viszik el a bevétel 50 százalékát. És lesznek olyanok is, akikre mindennek az ellentétje igaz: egy rendkívül alacsony jövedelem esetén elképzelhető, hogy képtelenség tartani ezeket az arányokat, mert már a kötelező kiadások is felemésztik a fizetés jelentős részét. Az ennél szerencsésebb helyzetben lévők azonban bátran alkalmazhatják ezt a módszert.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem