Így él ma Utasi Árpi: munkásszállón lakik, ez lett a nyereményével

2019. június 23. 12:00

Megszűnt a malom, ahol dolgozott, ezért most egy kecskeméti gyárban vállalt munkát Utasi Árpi. A Csillag születik egykori győztese ma 26 éves, és munkásszállón él. Ugyanakkor az egyik legjobb helyre fektette be 12 milliós nyereményét: termőföldet vásárolt, aminek az ára folyamatosan kúszik felfelé.

Utasi Árpi 2007-ben nyerte meg a Csillag születik című tehetségkutatót: az akkori mesemondó kisfiú ma már 26 éves, és jelenleg egy kecskeméti gyárban dolgozik, ahol elektronikus alkatrészeket szerel össze, elmondása szerint munkásszállón él. Csak nemrég kezdett az üzemben, előtte egy malomban dolgozott, ami végül megszűnt.

Körülbelül két hónapja dolgozom itt, Kecskeméten, miután a malom sajnos csődbe ment. Gondoltam egyet, és elhatároztam, töprengtem, hogy Budapestre költözöm, de az túl nagy falat lett volna elsőre

- mesélte a Ripostnak a vajdasági származású Utasi Árpi. Gyakran meglátogatja családját Csantavéren, húga hamarosan édesanya lesz.

Jól fektette be nyereményét?

Árpi a tehetségkutatóban összesen 12 millió forintot nyert, illetve egy autót. Most elárulta: nem kótyavetyélte el a pénzt, hanem termőföldet vett belőle, ami a mai napig megvan.

Nem elhibázott döntés termőföldet vásárolni befektetésképpen, mert Árpi győzelme óta szinte csak feljebb mentek az árak. A 2017. évi 1,199 millió Ft/ha-ról tavaly 1,312 millió Ft/ha-ra, 9 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagára hektáronként. Bár nem tudni, hol vannak Árpi földjei, de a drágulás országosnak mondható: a legjobban (28 százalékkal) Veszprém megyében emelkedtek az árak. Somogy és Komárom-Esztergom megyékben is 15 százalékot meghaladó mértékű volt a drágulás. Egyedül Nógrád megyében látunk (4 százalékos) termőföldár csökkenést.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legdrágább megye tavaly ismét Békés lett, 1,818 millió forintos átlagos hektárárral, s még Tolna, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Fejér lépi át a másfél milliós szintet. 2018-ban már csak három megye hektárára maradt egymillió forint alatt: Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala. Tavaly a legjobban, 28 százalékkal Veszprém megyében nőtt a termőföldek átlagára hektáronként

- mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője. Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2018-ban legnagyobb mértékben, 21, illetve 16 százalékkal a kert-gyümölcsös és a szőlőterületek drágultak. Az erdő-fásított és gyep kategória 9 százalékát végül a szántóföldek - 2017 után valamelyest csekélyebb mértékű - 7 százalékos árnövekedése követte.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 11. 21:21
Egész napos választási műsorral készül a Klubrádió, a fő esti blokkot Rózsa Péter, Dési János és Vei...
iO Charts  |  2026. április 11. 15:38
Ez a legjobb részvénykereső A fiscal.ai egy olyan részvényszűrő szolgáltatás, amelyet mesterséges in...
Holdblog  |  2026. április 11. 11:08
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára ma...
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13