A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális.
Megduplázódott a forgalomban lévő készpénzállomány az utóbbi öt évben, ezért a 2017-es költségvetésben a kormány lépéseket tesz annak csökkentésére - írja a Népszava.
A lap Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert idézte, aki az Inforádiónak nyilatkozott a kérdésről. A tárca szerint a készpénz népszerűségében szerepet játszik a tranzakciós illeték, a bankkártya-elfogadóhelyek alacsony száma, fenntartásuk költsége, valamint az is, hogy a bankkártyával ingyenesen felvehető készpénz mennyisége és az ingyenes felvételi alkalmak száma korlátozott.
Mint Varga Mihály elmondta, azokban az országokban, ahol magas a készpénzállomány, ott általában a feketegazdaság aránya is magasabb. A következő költségvetésben a kormány lépéseket tesz a készpénzállomány mennyiségének csökkentésére.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







