22 °C Budapest
Személy, aki okostelefonon keresztül vásárol online, megtekintve a termékeket és a kosárba helyezve azokat vásárlás céljából.

Újfajta csalás terjed, tízezrekre húzták már le magyarok tömegeit: erre nagyon kell figyelni

2025. február 28. 18:24

Több tízezer forint kár is érheti a fogyasztókat, ha a világhálón terjedő online előfizetői csapdák áldozatává válnak. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ezért az idei évben kiemelten ellenőrzik az online térben megjelenő előfizetői csapdákat, ugyanakkor a fogyasztói tudatosságra is felhívják a figyelmet, mely a megelőzés szempontjából fontos. 

Az NKFH-hoz és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalokhoz több olyan jelzés érkezett az utóbbi időben, amely alapján új típusú online csalás terjed.

Ezen oldalakon jellemzően rendkívül kedvező áron kínálnak termékeket vagy szolgáltatásokat, ugyanakkor nem, vagy csak rejtett helyen tájékoztatják arról a vásárlókat, hogy a tranzakcióval együtt jár a későbbiekben folyamatosan ismétlődő fizetési kötelezettség is. Így a fogyasztók hetekkel később szembesülnek csak azzal, hogy a megadott bankkártya adataik alapján akár több tízezer forint is levonásra kerül a számlájukról folyamatosan.

Az első, szándékolt és jóváhagyott fizetést követően ezekben az esetekben a díjterhelések addig is folytatódhatnak, amíg a fogyasztó le nem mondja a szolgáltatást. Ezért az NKFH kifejezetten javasolja, hogy rendszeresen tekintsük át a bankkártya tranzakcióinkat és a banki számlatörténetet, amely alapján fény derülhet az online csalásra.

Aki ilyet tapasztal, haladéktalanul jelentse be számlavezető bankjánál az esetet, kérje a letiltást, illetve az úgynevezett chargeback eljárást, amely alapján a kifizetett összeg a kártyatársaság szabályzatától függően visszakerülhet a számlájára.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor a fogyasztói tudatosságnak és a megelőzésnek is kiemelt szerepe van: fontos, hogy a vásárlást megelőzően nézzünk alaposan utána a weboldalnak, gyanakodjunk, ha kirívóan alacsony áron értékesít a webáruház, keressünk a világhálón fogyasztói véleményeket és értékeléseket, olvassuk el az általános szerződési feltételeket, elkerülve a súlyos anyagi terhekkel járó átveréseket.

Az idei évben az NKFH célzottan is vizsgálja az online értékesítést átfogó ellenőrzése során, hogy a termékek vagy a szolgáltatások értékesítése kapcsán a vállalkozások alkalmaznak-e megtévesztő, tisztességtelen gyakorlatokat rejtett előfizetési csapdák formájában.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. május 19. 20:19
A blokklánc technológia evolúciója az elmúlt évtizedben nagyrészt a digitális térre korlátozódott. A...
MEDIA1  |  2026. május 19. 16:57
Megszűnik a Győr Plusz Televízió, a Győr Plusz Rádió, a Győr Plusz Hetilap és a gyorplusz.hu interne...
Bankmonitor  |  2026. május 19. 13:26
A részletfizetés, a halasztott vásárlás és a korai hitelfelvétel sok fiatal számára természetes belé...
Holdblog  |  2026. május 19. 12:35
A múlt hibái kísértenek az EKB-nál: jelenleg kamatemelést áraznak az euróövezeten, pedig szerintünk...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom