Az érintett engedély nélkül kínált befektetési lehetőségeket értékpapírokba, kriptovalutákba és devizapiaci ügyletekbe, magas hozamot és tőkegaranciát ígérve.
Mégis, mi folyik a magyar tőzsdén? Talán sosem értek még ennyit ezek a magyar részvények
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,23 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel 66 344,17 ponton, újabb történelmi rekordon zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nap nyertese a Magyar Telekom volt, a részvény 1 milliárd forint feletti forgalomban csaknem 3 százalékkal emelkedett. A társaság csütörtökön tőzsdezárás után teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését, a befektetők valószínűleg nagyon jó eredményre számítanak - jelezte.
Az OTP és a Mol kisebb emelkedéssel zárt, a vezető részvények közül csak a Richter gyengült. A nemzetközi piacokon vegyes a hangulat, ez húzhatta le a gyógyszerpapírt, a vállalatot érintő egyéb hír nem érkezett - tette hozzá a szakértő.
- A Mol 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2950 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 0,72 százalékkal 17 445 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 23 forinttal, 2,9 százalékkal 816 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,46 százalékkal 9750 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 5675,16 ponton zárt szerdán, ez 73,12 pontos, 1,31 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








