7 °C Budapest
Old and dirty facades in Budapest old town

Ezek most a legjobb ingatlanbefektetések Magyarországon: megéri belevágni?

2021. október 19. 13:27 3 perc

Még a tavalyi átlagos hozamszinttől is elmarad az idei a befektetési célú ingatlanvásárlásoknál a Takarék Index elemzőinek vizsgálata szerint, a legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni.

A koronavírus-járvány tavaly jelentős hatással volt a lakáspiacra, ami erre az évre is áthúzódott; visszaesett a turizmus, kevesebb belföldi munkavállaló és tanuló keresett kiadó lakást, csökkentek a bérleti díjak. Ezek a tényezők mérsékelték a befektetési céllal, kiadásra szánt ingatlanokkal elérhető hozamokat.

A kiadási célú lakásvásárlásnál a hozam két tényezőből tevődik össze, a bérleti díjból és a lakásárak növekedéséből. A korábbi években az utóbbi biztosította az ingatlanok jelentős jövedelmezőségét. Tavaly ugyanakkor a drágulás mértéke jelentősen csökkent, bár még így is 3 százalékkal nőtt éves szinten 2021 első negyedévére.

A közvetlen ingatlanbefektetések hozamának másik összetevője a bérleti díjból elérhető jövedelem. A KSH lakbérindexe szerint országosan az előző év azonos időszakához képest 2021 júliusában 1,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak, de Budapesten csak 0,2 százalékos volt az emelkedés. Így összességében, bár az idei nyár gyorsabb ütemű drágulást hozott, továbbra is messze elmarad az árszint a járvány előttitől, ami rontja az ingatlanok hozamtermelő képességét.

A Takarék Index kalkuláció szerint 3 százalékos várható lakásár-növekedés mellett 4,9 és 6,7 százalékos hozamokra lehet számítani Budapesten, a használt lakások piacán. Vidéken ennél magasabb, 6,1 és 9,4 százalékos szintek is elérhetők. Az új lakásoknál a hozamok Budapesten 4 és 6 százalék között alakultak a számítás szerint.

Idén a használt lakások esetében kissé csökkent a sajáttőke-arányos nyereség a tavalyihoz képest, míg a fővárosi új lakások esetében stagnálás látszott - közölte a Takarék Index. Hozzátették: ez azt jelzi, hogy a járvány tavaly megmutatkozott jelentős hatása - amikor 4-5 százalékponttal csökkentek a hozamok 2019-hez képest -, 2021-re is áthúzódott, a hozamszintek egyelőre nem kezdtek emelkedni.

Az elemzés szerint az új lakások piacára a közeljövőben több tényező is jelentős hatással lehet. A most indult zöldhitelprogram keretében 2,5 százalékos kamattal is elérhető jelzáloghitel az energiatakarékos ingatlanokat vásárlóknak, ami a mostani kalkulációhoz képest közvetve javíthatja az új lakások hozamtermelő képességét.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ráadásul a családos, CSOK-kal vásárlók esetében a hitel kamatlába 0 százalékra mérséklődik, ami szintén növelheti a keresletet az új lakások iránt. Összességében az új lakások árának további emelkedésére lehet számítani.

A használt piac idei éve is jól sikerült eddig, sokan vásároltak lakást, az árak pedig ismét felfelé indultak. A támogatások, valamint a gazdasági növekedés és az emelkedő bérpálya eredményeképpen az újhoz hasonlóan a használt piacon is további áremelkedés várható.

A lakáspiaci kockázatok között ugyanakkor megemlíti a Takarék Index a hitelkamatok emelkedését, valamint a hiteltörlesztési moratórium jövő évi kifutását, amelynek pontos hatásai egyelőre nem ismertek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 07:45