3 °C Budapest
Close up of young woman using smartphone at home in sunlight

Így kerüld el a számlasokkot: itt ellenőrizheted, melyik cég akar lehúzni

2021. július 1. 15:28

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.

Az emelt díjas szolgáltatások elterjedése óta különösen résen kell lenniük az előfizetőknek, hogy elejét vegyék az aránytalanul magas mobilszámlák okozta kellemetlenségeknek. Az ilyen szolgáltatásokat már önmagában a számsor alapján is könnyedén felismerhetjük: ezek a 90-es és a 91-es kezdetű, valamint a 16-tal kezdődő öt- és hatszámjegyű telefonszámok. Egy emelt díjas számhoz tartozó szolgáltatás áráról, valamint magáról a szolgáltatást nyújtó cégről és annak elérhetőségeiről a telefonszolgáltatók honlapján található tájékoztatás.

Fontos azonban tudni, hogy az egyes szolgáltatók csak azokat a számokat tartják nyilván, amelyeket az NMHH nekik jelölt ki. Ezért először a hírközlési hatóság honlapján található nyilvántartásokból célszerű kiindulni. A különleges díjazású számok keresésére szolgáló felületen a 90-es vagy 91-es emelt díjas számok között lehet keresni, az öt vagy hatjegyű rövid számokról pedig a rövid kódok keresőjében tudakozódhatunk.

Mivel a 90-es és a 91-es kezdetű számok hordozhatók, róluk a számhordozottsági keresőből is meg lehet állapítani, hogy melyik hívószám melyik szolgáltató(k)hoz tartozik. Ha tudjuk, hogy melyik hírközlési szolgáltató használja az adott emelt díjas számot, akkor a szolgáltató honlapján található emelt díjas szolgáltatások nyilvántartásában lehet beazonosítani a konkrét tartalomszolgáltatót.

A körültekintő fogyasztói magatartás azonban mit sem ér, ha a szolgáltatók nem frissítik lelkiismeretesen a nyilvántartást.

Legutóbb az „Ask Bongo” nevű emelt díjas szolgáltatás kapcsán állapította meg a hírközlési hatóság, hogy a Magyar Telekom nem teljesítette a nyilvántartással kapcsolatos kötelezettségét, mivel az erre a számra ugyanabban az időben kétféle, egymásnak is ellentmondó találatot adott. Ezért a hatóság kötelezte a Telekomot a jogszerű állapot helyreállítására és a hasonló hibák elkerülése érdekében intézkedési terv készítésére. A döntés ellen a szolgáltató a másodfokú hatóságnál és a bíróságon is fellebbezett, de mindkét szerv az NMHH álláspontját erősítette meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az emelt díjas sms-szolgáltatások fogadása alapbeállításként tiltva van minden ügyfélnek, kivétel jelent ez alól az, aki kifejezetten kérte a szolgáltatót a blokkolás feloldására. De éppen a tapasztalt visszaélések miatt már két mobilszolgáltató is jelezte, hogy kivezeti a fogadott emelt díjas SMS szolgáltatásokat. Ugyanakkor az emelt díjas hívások és a küldött SMS-ek kimenő forgalmának tiltását külön kérni kell a szolgáltatótól, de a biztonság érdekében érdemest megtenni ezt a lépést is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32