12 °C Budapest

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV: mutatjuk, mit kell tenned

MTI
2019. február 25. 10:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén, a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte a NAV.

Kiemelték, a NAV az szja-bevallási tervezetet a tavaly megszerzett jövedelmekről a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állítja össze. A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget, az év közben igénybe vett kedvezményeket - részletezi a közlemény.

Felhívják a figyelmet arra, hogy akinek nincs ügyfélkapuja, az adóbevallási tervezetének postázását március 18-án éjfélig kérheti, akár SMS-ben is. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek. Azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek, nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, amely az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit - az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve -, a tervezetből 2019. május 20-án automatikusan bevallás lesz.

Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet - például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmet -, amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre, mint az első házasok kedvezménye, a súlyos fogyatékkal élők kedvezménye, a családi kedvezmény, amit év közben nem érvényesítettek, és a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallástervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-ig.

A kedvezményre vonatkozó igazolást, mint például a személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig - közölte az adóhivatal.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 10. 10:47
Bevett életstratégia Budapesten élők körében, hogy ha bővül a család, sokan tervezik új lakóhelyként...
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?