Elárulták: ennyiért haknizik Korda György és Balázs Klári

2018. augusztus 18. 16:02

Az énekesnő augusztus elején ünnepelte 66. születésnapját, férje pedig januárban töltötte be a 79. évét. Ennek ellenére egyikük sem pihen, folyamatosan vannak fellépéseik, melyeket ők maguk szerveznek le. Eszük ágába sincs visszavonulni, pedig állítólag megtehetnék, mivel van bőven félretett pénzük.

Nyáron nem ritka, hogy egy-egy zsúfoltabb napon akár 3-4 helyszínen is közönség elé állnak. Nem tervezik, hogy nyugdíjba mennének: "Ez a pálya olyan, hogy addig lehet csinálni, amíg igény van az emberre, és bírja a tempót" - nyilatkozta az énekes a Vasárnapi Blikknek.

Az interjúban azt is elárulta, hogy számukra az éneklés és a fellépések már rég nem a pénzről szólnak. "Mi ezt nem a kenyérért tesszük!" Elmondása szerint korábban már megalapozták a jövőjüket, így feltehetően enélkül a pénz nélkül is vígan megélnének. 

Szép kis felhalmozott vagyonról lehet szó, ha a fellépésekért kapott összeg "aprópénz", hiszen tavalyi sajtóértesülések szerint 400 ezer Ft+áfáért szórakoztatják a közönséget. Tehát egy jobb nyári napon 1 millió 600 ezer forintot is hazavihetnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19