14 °C Budapest

Újabb cégek próbálták lerabolni a magyarokat: te megmenekültél?

2017. november 13. 12:30

Újabb cégek pályáztak a magyarok megtakarításaira, ráadásul úgy néz ki, hogy a rendőrség addig tehetetlen az ügyben, amíg nem történt óriási baj, tehát nem húzta le tömegeket. Pedig a jelek alapján egyértelműnek tűnik, hogy újabb piramisjáték hódított hazánkban, ráadásul már be is dőltek a cégek.

Bűncselekmény hiányában megszüntett a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nyomozást a Questra Worlddel és az Atlantic Global Asset Managementtel kapcsolatos nyomozást, pedig a cégek hihetetlen, 300-500 százalékos hozamot ígérnek befeketetőiknek, írja a Portfolio.

A rendőrség azonban meglehetősen szűkre szabott keretek között vizsgálta a cégeket, leginkább egy leendő befektetőknek tartott előadás tartalmi elemeit vette célba, és a következő szempontok kimaradtak a vizsgálatból:

  • Az AGAM termékeinek értékesítése elsősorban egyáltalán nem termékbemutatókon, hanem közvetlen megkereséseken keresztül zajlik, erre ösztönöz az MLM-rendszer is, vagyis az ügyfél egyszerre értékesítővé is válik. Úgy tudjuk, számos olyan ügyfél van, akit közvetlen ismerősei kerestek meg és húztak be a rendszerbe. Úgy tűnik, ennek a csatornának a részletes vizsgálatára nem került sor.
  • A közvetlen termékmegkereséseken felül néhány értékesítő szélesebb körben igyekszik megszólítani potenciális befektetőket, a közösségi médiával és a videómegosztókkal úgy tűnik, szinte egyáltalán nem foglalkozott a rendőrség, pedig több tucat promóciós anyag elérhető, több száz, összesen több ezer megtekintéssel. Az itt megjelent tartalomból egyértelműen kiderül az értékesítők identitása, az ügyfélkörük, és az is, hogy sokkal szélesebb körben hódított már a cégcsoport, mint egy cégbemutató előadás és 25 fő. Azt nem tudni, hogy köztük és a termékbemutatókon résztvevők közt van-e átfedés - ha van, véleményük is elfogult lehet.
  • A Portfolio szerzője úgy véli, nem szükséges tárgyalóképes angol nyelvtudás a rendszer használatához, az AGAM rendszerébe gyakorlatilag bárki regisztrálni tud, aki egyszerű weboldalra be tud lépni, hiszen csak a telefonszám, az e-mail-cím és az ügynök regisztrációs számának a megadása szükséges hozzá. Ráadásul a promóter segíteni tud a rendszer használatában olyan ügyfeleknek is, akik még az internetet sem tudják használni.
  • Úgy tűnik, a rendőrség nem ellenőrizte átfogóan a Questra / AGAM befektetési sztorijainak hitelességét sem, pedig egy piramisjáték-hálózat lefüleléséhez erre mindenképp szükség van. A cég korábban olyanokat állított, hogy részt vettek a Tesla, az Alibaba és a Facebook IPO-jában is és a zöld-foki légitársaság tőzsdei bevezetésén reméltek 300-500% hasznot. Bár ezek a kijelentések többnyire eltűntek már az oldalukról, több értékesítési prezentációban is szerepelnek, az értékpapírok meglétének ellenőrzésével (esetleg a zöld-foki felügyelet bevonásával) ki lehetett volna deríteni, hogy piramisjátékot üzemeltet-e a vállalat. Vélhetően ennek ellenőrzése azért nem történt meg, mert a rendőrség úgy döntött, hogy az érintettek száma nem indokolja az ehhez szükséges erőforrás-ráfordítást.
  • Magára a prezentációra visszatérve: hiába nem hangzott el konkrét értékesítési ajánlat, nemcsak a "push-stratégia" lehet hatékony értékesítési technika, hanem az is, ha az ügyfél számára vonzó színben tüntetik fel a céget. Hiába hangoznak el a potenciális kockázatok, ha az előnyöket felülsúlyozzák, a pénzügyileg kevésbé tudatos ügyfelek könnyen dönthetnek a részvétel mellett, főleg, ha egy személyes jó barátja még ajánlja is a terméket. Mivel ez a módszertan önmagában számos országban nem törvénybe ütköző (hiszen, ahogy a rendőrség is kihangsúlyozza, végül az ügyfél fejezi ki érdeklődését és dönt a befektetés mellett), számos törvénytelen befektetés és piramisjáték használja ki ezt a kiskaput.
  • A rendőrség kiemelte, hogy "elenyésző" azoknak a száma, akik a prezentációt megtekintve a befektetés mellett döntöttek. Úgy látszik, ez egyáltalán nem tartalmazza azoknak a számát, akik más csatornákon keresztül fektettek be az AGAM "termékébe." Ez alapján a rendőrség a döntését egy nagyon szűk csoport véleményére alapozta, miközben széles körben nem hallgatott meg tanúkat. Érdekes kérdést vet fel az is, hogy pontosan milyen befektetőszám számít nem elenyészőnek.
  • Úgy látszik, a Five Winds-szel, illetve a QW Lianora Swiss Consultinggal, az üzleti kör legújabb "projektjeivel" a rendőrség már egyáltalán nem is foglalkozott.
Összefoglalva tehát úgy látszik, hogy a rendőrség ahelyett, hogy a cégcsoport teljes Magyarországot is érintő tevékenységét vizsgálta volna, mindössze egyetlen eseményt vizsgálva állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény. Bár hivatalos, magyar hatóságok által megállapított károsultakról nincsen információnk, a közösségi médiában és a videómegosztókról elég egyértelműen kiderül, hogy számos magyar ember érintett lehet a Questra/AGAM-ügyben, akiket a cég valószínűleg még mindig a kifizetéssel hiteget. A piramisjátékozást egyébként a Btk. 412.§-a bünteti, az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást pedig a Btk. 408.§-a.

Mindez már csak azért is aggályos, mert úgy tűnik, hogy ezek alapján nem várhatunk széleskörű vizsgálatot és szigorú fellépést egészen addig, amíg egy nagyobb számú ügyfélkört be nem szervez egy csaló "befektetési" cég

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Addigra viszont már jellemzően túl késő, hiszen széles tömegek bukhatják el a pénzüket, melynek meggátolása és nem megtorlása lenne az ideális fellépés eredménye.

Ennek tekintetében, illetve a lakosság pénzügyi tudatosságának hiánya miatt, nem csoda, hogy hazánk termékeny táptalajt jelent a piramisjátékosoknak. Az egész iróniája egyébként az, hogy úgy tűnik, a Questra / AGAM időközben bedőlt, a kifizetések egy ideje már nem történnek, miközben a cégcsoport mögött álló üzleti kör új "befektetési" cégeken, a fent is említett Five Windsen és a QW Lianora Swiss Consultingon keresztül kezdett el tőkét bevonni, vélhetően azért, hogy a régi befizetők hozamát fizetni tudják.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem