Jó hírt kaptak a lakásra takarékoskodók: hamarabb juthatnak a pénzükhöz

2016. december 23. 11:34

Jövő júliustól a jelenlegi három hónapról két hónapra csökken a lakás-takarékpénztári szerződések kiutalási időszaka egy kormányrendelet alapján. Az új szabály csak a 2017. júliusától kötött szerződésekre lesz érvényes. Mindez az ügyfeleknek minimális hasznot hoz, a lakáskasszák dolgát viszont megnehezítheti.

Úgy tudjuk, az okmányirodákban rendszeresített kérdőívekből származik az ötlet, hogy a lakástakarék-szerződések kiutalási időszaka csökkenjen. Az úgynevezett (4-10 éves) megtakarítási időszak után jelenleg három hónap áll a rendelkezésre arra, hogy az ügyfél kiválassza a lakáscélját és benyújtsa a szükséges iratokat, majd a szolgáltató az összegyűlt pénzt (és az állami támogatást) az ügyfél rendelkezésére bocsássa.

Ezt az időszakot egy ügyfél sokallhatta, ez pedig a kérdőívek kiértékelésekor Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterig eljutott, aki október 18-án benyújtott törvényjavaslatában ezt is szerepeltette:

December 2-án hirdették ki a törvénymódosítást, majd pedig két héttel ezután megjelent a Magyar Közlönyben egy rendelet, amely a lakástakarék-szerződésekben is ratifikálta a három hónapos kiutalási időszak és vele összhangban a szintén három hónapos felmondási idő csökkentését két hónapra.

Az éves kiutalási időszakok minimális számát is növelik négyről hatra, vagyis ha nem kívánjuk a megtakarítási időszak lejárta után két hónappal felvenni a pénzt, ezt a lehetőséget egy éven belül még legalább további öt alkalommal (kéthavonta) biztosítania kell számunkra a lakás-takarékpénztárnak. Újabb állami támogatást ekkor már nem kapunk a pénzünkre, a lakáskassza kamatát azonban jóváírják a számlán. Ez a gyakorlatban nem lesz hatással a lakástakarékok működésére, hiszen már most is 12 ilyen lehetőséget biztosítanak.

A rendelet 2017. július 1-jén lép életbe, csak az ezután indított szerződésekre fog vonatkozni a kiutalási és a felmondási időszak csökkentése. Akinek tehát már van lakás-takarékpénztári szerződése, az ennél a szerződésnél nem számíthat a három hónap csökkentésére.

Mit nyer az ügyfél?

Mivel csökken a kiutalási időszak, a kifizetett betéti kamat (mivel ez a kiutalási időszakra is jut) csökkenhet, viszont a kiutalási időszak rövidülése miatt az EBKM növekedhet. Hogy pontosan miként fognak változni ennek következtében a lakás-takarékpénztári termékek, a jövő év első felében dőlhet el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lakástakarék-szerződésekről egyébként általánosságban elmondható, hogy

  • az éves befizetés 30 százalékának megfelelő állami támogatást fizetnek,
  • évi 72 000 forintos felső plafonig,
  • emellé (szerződési feltételektől függően) 0,01-3 százalékos betéti kamatot is kaphatunk a pénzünkre.
  • Négytől tíz éves futamidőre indíthatjuk el a szerződésünket, a tőkearányos hozam maximálása érdekében a négy éves megtakarítási időszak választása, míg a legmagasabb finanszírozási összeg elérése érdekében a 10 éves megtakarítási időszak választása a javasolt.
  • Sajátosságuk a viszonylag magas induló költség (a szerződéses összeg - ami a megtakarítás, kamat és állami támogatás, továbbá a felvehető lakáskölcsön - 1 százaléka),
  • illetve, hogy csak lakáscélra (lakásvásárlásra, felújításra, építésre, bővítésre, korszerűsítésre, közművesítésre) költhetjük el az itt felhalmozott pénzt, ha az állami támogatást is fel akarjuk rá venni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28