Öngyilkos lett a lottónyertes: a milliók sem segíthettek rajta

2015. május 1. 15:43

A walesi lottónyertest a pénz sem tette igazán boldoggá, egy vonat gázolta halálra, sokak szerint öngyilkos lett. Még egy egészséges embert is összeroppanthat a hirtelen jött vagyon, Helen Ford pedig régóta depresszióval küzdött. Szakemberek szerint sokat segíthet, ha megtanulunk jól gazdálkodni a nyereménnyel, okosan költjük és befektetünk. Nem árt felkészülni: a holnapi Ötöslottó sorsoláson 4 milliárd 262 millió forint a főnyeremény.

Depresszióval küzdött az a walesi asszony, aki több mint tíz évvel ezelőtt körülbelül 200 millió forintnyi nyereményt vitt haza. Életét még a hatalmas lottónyeremény sem tudta megmenteni, vélhetően öngyilkos lett.

Nem a pénz a legfontosabb az életben, erre mindenkinek emlékeznie kell!

- mondta az asszony, amikor ölébe hullott a hatalmas összeg. Egy vonat kerekei alatt lelte halálát - írja a Bors.

A korábbi balettáncos Helennél 25 éves korában diagnosztizálták a mániás depressziót.

Az emberek azt gondolják, folyamatosan boldognak kéne lennem, mivel megnyertem a lottót. De pénzen nem vehetsz egészséget és boldogságot

- nyilatkozta korábban.

Helent január 21-én halálra gázolta egy vonat. Jelenleg még nem tisztázott, hogy baleset történt vagy az asszony önszántából dobta-e el az életét, azonban tagadhatatlan, hogy játszott az öngyilkosság gondolatával. Dr. Martyn Davies pszichiáter elmondása szerint Fordnak korábban már volt egy öngyilkossági kísérlete, ám akkor hamar felépült.

Mit mond a szakember?

Sokan azt gondolják, csak pénz kell ahhoz, hogy boldogok legyen. Akkor kerül minden a helyére az életükben, akkor dőlhetnek hátra, ha megvan a nagy ház, az új autó, a drága holmik. Helen példája is mutatja, nem feltétlenül csak erre van szükség a jólétünkhöz.

Pszichológusok, szociológusok, boldogságkutatók és pénzügyi szakemberek egyaránt régóta tanulmányozzák, milyen hatással lehet valakire a váratlan gazdagság. Az interneten számos esetleírást találhatunk, ezek általában pontosan arra világítanak rá, hogy a hiába a vagyon, végeredményben egyáltalán nem hoz boldogságot. A szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a hirtelen jött gazdagság nemhogy nem teszi boldoggá azt, akinek az ölébe hullik, hanem éppen hogy tönkreteszi az életét.

Magyarországon a külföldi példákkal ellentétben legtöbb esetben nem lát napvilágot, ki viszi haza a lottóötöst. Az pedig, hogy valaki bujkálni kényszerül, csak nehezebben feldolgozhatóvá teszi ezt a lelkileg is megterhelő helyzetet. Az amerikai felmérések azt mutatják, hogy a lottónyertesek többségénél alig telt el egy év, és az érintettek már semmivel sem érezték magukat boldogabbnak és szerencsésebbnek, mint a nyeremény előtt, sőt, olyan is akadt, aki boldogtalanabb lett, mert már nem lelte kedvét azokban az egyszerű tevékenységekben (egy jó vacsora, barátok, tévézés, kert stb.), amelyek addig örömet szereztek neki.

Amellett, hogy a lottónyertesnek meg kell küzdenie ezekkel a lelki nehézségekkel, bármily meglepő, de pénzügyileg sem lesz könnyű helyzetben. Ha valaki megszokta, hogy rendszeresen érkező jövedelemből él, általában képtelen előrelátón beosztani az egyszeri nagy összeget. Ami a mostani Ötöslottó esetében 4 milliárd 262 millió forint, a második legnagyobb nyeremény, amiért valaha játszhattunk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mihez kezdhetnénk a pénzzel?

Ilyen hatalmas pénz esetén a bankoknál egyértelműen privátbanki szolgáltatáshoz juthat a nyertes, még akkor is, ha az összeget (a Pénzcentrum és a Szerencsejáték Zrt. tanácsát megfogadva) több helyre utaltatja. A privátbanki szolgáltatások során egyébként széleskörű befektetéseket kínálnak nekünk a személyes privátbankárok, így extra hozamhoz juthatunk.

Ennyit hoz egy alacsonyabb bankbetét

Ha egy alacsonyabb kamattal kecsegtető bankbetétet választunk (0,8 százalékos kamattal), akkor az éves kamat 34 millió forint körül lesz, ami havonta körülbelül 2,8 millió forintot jelent. Ez azt jelenti, hogy már így is több, mint tízszeresét kapnánk meg a magyar átlagfizetésnek.

Ennyire jó egy átlagos betét

Ha a jegybank átlagos betéti kamataival számolunk (1,62 százalék), akkor az éves kamatunk már 69 millió forintot tenne ki, ami azt jelenti, hogy több mint 5,7 millió forintból gazdálkodhatunk havonta.

Az elérhető legjobb betéti kamat

A most elérhető legjobb betéti kamattal (3,2 százalék) viszont az éves hozamunk 136 millió forintra ugrik, ami havi szintre lebontva közel 12 millió forintot jelentene.

Nem ennyivel érdemes számolnia az újdonsült milliárdosnak

Fontos tehát hozzátenni, hogy a privátbanki kamatok magasabbak azoknál a kamatoknál, amiket az átlagemberek kapnak bankjuktól.

De a privátbanki szolgáltatások messze nem csak bankbetétekben gondolkoznak, hanem kötvényekbe, befektetési alapokba, részvényekbe, ingatlanokba teszik a pénzt.

Jól hoznának az állampapírok

Természetesen állampapírokban is gondolkodhatunk, hiszen ezek is biztonságos megtakarítási formának tekinthetőek. Ezek közül a két lakossági államkötvénnyel érdemes kalkulálni, azok magas hozama miatt. A Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK) 4 százalékos kamata évente 170 milliót (havi 14,2 millió) hozna a konyhára, míg a Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) közel 4,5 százalékos kamatai évente 191 millió forinttal (havi 16 millió) növelnék a házi kasszát.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem