25 °C Budapest

Ezzel nyúlhatják le a pénzed az ATM-nél, pillanatok alatt

2015. február 4. 11:01

Megugrott az ATM-ek elleni támadások száma: a tavalyi év első félévében 69 ilyen esetet regisztráltak, míg egy évvel korábban (egész évben) mindössze 33-at. A rendőrség is egyre gyakrabban tesz közzé híreket ezekről a bűncselekményekről.

Az egyik legfrissebb ilyen támadássorozat elkövetőit január végén fogták el. A gyanúsítottak - egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként - 2014 júniusa óta több budapesti bankjegykiadó automatára, azaz ATM-re is adatrögzítő eszközöket szereltek, amelyekkel bankkártya-adatokat szereztek meg. Az így kapott információk alapján társaik az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, illetve a Távol-Keleten hamis bankkártyákkal vettek fel készpénzt.

A bűncselekménnyel okozott anyagi kár több tízmillió forint.

A bűnelkövetés módja és a lefoglalt eszköz arra utal, hogy a csalók úgynevezett klónozásos technikával dolgozhattak, azaz az adatokat bankjegykiadó automaták használatakor, egy illegális adatszerző eszközzel szerezhették meg, a klónozott kártyákat pedig vásárláskor, készpénzfelvételkor használták fel egy távoli országban.

KATTINTS! Egymilliós luxusruhában parádézott Andy Vajna felesége

A csalás különleges veszélye, hogy a kártyabirtokos zsebében végig ott az eredeti kártyája és mit sem sejt arról, hogy közben mások a számláját használják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bankok alapvetően sokat tesznek annak érdekében, hogy olyan ellenlépéseket alakítsanak ki, hogy az ilyen csalásokat nagyban megnehezítsék, illetve ellehetetlenítsék. A bankok monitor rendszere és az ügyfeleknek küldött SMS ugyanakkor általában rövid idő alatt kiszűrik ezeket a tranzakciókat.

Hogyan védekezhetünk?

A klónozásos kártyacsalásnál fontos ellenszer a napi limit beállítása, illetve az SMS-értesítés, amely tudatja, ha olyan tranzakciót hajtottak végre, amelyet nem a kártya birtokosa kezdeményezett. A napi limit beállításánál javasolt egy alacsonyabb összeget megadni, és csak nagyobb vásárlások/készpénzfelvétel idején (akár mobilbankunk segítségével) ideiglenesen megemelni a limitet. Ha olyan pénzmozgást tapasztalunk, amit nem mi kezdeményeztünk, azonnal hívjuk fel bankunk ügyfélszolgálatát, és érdeklődjünk arról is, szükséges-e rendőrségi feljelentést tennünk.


Készpénzfelvétel előtt ellenőrizzük, hogy az ATM pénzkiadó nyílásán nincs-e ragasztásra, átalakításra utaló nyom, illetve nem találunk-e szokatlan, oda nem illő tárgyat vagy rongálás nyomait az automatán. Ha a tranzakció során kártyánk megsérül, vagy az ATM nem adja ki, hívjuk a bank telefonos ügyfélszolgálatát, és azonnal blokkoltassuk bankkártyánkat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 4. 12:12
Lezárult egy korszak a magyar sajtótörténetben. Utoljára készítették el a 153 éves múltú Népszavát t...
Holdblog  |  2026. július 4. 08:00
Egyetemistáknak mindig azt mondom, hogy nyissanak egy számlát, ne túl sok pénzzel, trédeljenek, mint...
Bankmonitor  |  2026. július 4. 07:37
Egészségesebbek vagyunk, tovább élünk, a társadalmunk pedig rohamosan öregszik. Emiatt az állami fel...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?