7 °C Budapest

Ezek az akciók szűnhetnek meg az ingyenes készpénzfelvétel miatt

Pénzcentrum
2014. január 31. 05:26

A szorítóba kerültek a bankok az ingyenes készpénzfelvétel bevezetésével. Jelentős költségekkel jár ez számukra, mégsem tudnak megfelelő díjváltoztatásokat eszközölni, hiszen a Magyar Nemzeti Bank már többször kijelentette, hogy minden esetleges díjnövelést alaposan kivizsgál. Az egyedüli biztos út az akciók eltörlése, ahogy ezt már az OTP is tette. Mi azokat a még jelenleg is érvényes kedvezményeket szedtük össze, melyeket bármelyik pillanatban megszüntethetnek a bankok és még az MNB se szólhat semmit.

Minden szem a banki díjakon, az MNB például már többször megjegyezte, hogy mindenféle díjváltozást kivizsgál. És ha annak bármi köze van az ingyenes készpénzfelvétel bevezetéséhez, akkor súlyos bírságokat fog kivetni a bankokra. Ennek ellenére már decemberben változtatottak néhány díjtételen a hitelintézetek, de az is előfordult, hogy a díjemelés helyett egy-egy akciót szüntettek meg.

Az OTP például a különböző készpénzfelvételhez kapcsolódó akcióit törölte el. Ezzel némileg csökkentve az ingyenes készpénzfelvételből eredő veszteséget.

Lépett az OTP: kemény válasz az ingyenes készpénzre

Ha körülnézünk a banki számlacsomagok hirdetményei között, jól látszik, hogy még rengeteg olyan akció és kedvezmény van, amit megszüntethetnek a bankok. Egy akció eltörlése nem számít díjemelésnek, így az MNB sem tud vizsgálódni az ilyen ügyekben. Az ügyfeleknek persze rossz, hiszen sokan már hozzá szoktak ezekhez a kedvezményekhez. Azért is érdemes vigyázni, mert díjemeléssel ellentétben itt nincs olyan szigorú tájékoztatási kötelezettsége a bankoknak.

Milyen akciók vannak még a bankoknál?

Nem várható, hogy a bankok bármelyike is a kártyás vásárláshoz kapcsolódó díjai közül törölne el bármit is, hiszen a kártyás vásárlás sokkal olcsóbb, mint a készpénzfelvétel. A hitelintézetek törekedhetnek rá, hogy minél inkább a kártyánkat használjuk a készpénzfelvétel helyett. Az ATM használathoz, a kártyadíjhoz vagy a számlacsomag havidíjához kapcsolódó akciók ezzel szemben bármikor megszüntethetők és a bankok némileg tudják is így mérsékelni veszteségüket. Hogy megmutassuk, még van lehetősége a bankoknak a díjak közvetett emelésére összeszedtük a még jelenleg is futó akciókat, amelyeket elveszíthetünk az ingyenes készpénzfelvétel bevezetése vagy bővítése után.

A bankokban jelenleg futó akciók listáját köszönjük a BankRáció.hu-nak.

Budapest Bank:
- Mobil értesítés díja 6 hónapig díjmentes (amennyiben korábban nem volt ilyen szolgáltatása és új szolgáltatást igényel)
- Play Plusz: Minden saját banki ATM készpénzfelvétel díjának egy részét utólag visszatérítik.
- Play Plusz, Kényelem Plusz, Money Plusz: A közüzemi megbízások teljesítése díjmentes 2015-12-31-ig.
- Néhány bankkártyánál: Havi min. 40.000 Ft értékű kártyás vásárlás esetén a 2 db saját (ennek hiányában 1 db idegen) ATM felvételi díj egy részét utólagosan visszatérítik.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

CIB Bank:
- A Prémium Magánszámla csomagban a mobil értesítés igénylése esetén havonta az első 10 db SMS díjmentes.

Erste Bank:
- Bankkártyák: Az Erste Bank által kibocsátott bankkártyával a Takarékszövetkezeti ATM-eken (az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségbe tartozó Takarékszövetkezetek és bankok által üzemeltetett ATM-eken) az Erste bank saját ATM-jeire vonatkozó készpénzfelvételi díj mellett lehet készpénzt felvenni. Az akció visszavonásig tart.

FHB Bank:

- FHB Maestro, MC Standard, VISA Classic bankkártya (számlacsomagtól függően): A főkártya díja az 1. évben kedvezményes, ennek feltétele legalább 1 alkalommal történt kártyás vásárlás legalább 1.000 Ft értékben.
- FHB Shopline Bankkártya: A bankkártya éves díja 0 Ft, amennyiben azzal évente min. 60 db vásárlást teljesít az ügyfél egyenként min. 4.000 Ft értékben. A díjat a bank utólag téríti vissza.


Raiffeisen Bank:

- A további számlacsomagokhoz is tartoznak kedvezményes készpénzfelvételek, a számlacsomag részeként.
- Díjmentes utasbiztosítás bizonyos bankkártyákhoz.

Sberbank:
- Fair számlacsomag: kártya kibocsátási díj kedvezmény Maestro és MC bankkártya esetén
- Fair számlacsomag: készpénzfelvétel díjának visszatérítése bármely belföldi ATM-ből kategóriánként eltérő darabszámban
- Ugyanitt a hozzá tartozó könyvelési díjat 2014-12-31-ig nem számítja fel a bank.

UniCredit Bank:
- a havi jóváírások és terhelések összegének 0,01%-a, minimum a feltüntetett összeg. A minimumként feltüntetett összeg feletti rész felszámításától a Bank akciós jelleggel eltekint. A kedvezmény visszavonásig érvényes. (a megjelölt díjakra vonatkozik a Kondíciós Listában)
- A Nonstop+ számlacsomag normál havi zárlati díja 1 299 Ft/hó, mely az adott hónapra vonatkozóan minden esetben terhelésre kerül a Számlatulajdonos bankszámláján, amennyiben a tárgyhónapban legalább 100 000 Ft jóváírás érkezik átutalásból (amelybe a saját számlák közötti átutalások nem számítanak bele) a számlára, akkor a zárlati díj összegéből a következő hónapban egy akció keretében 1 000 Ft kerül jóváírásra a bankszámlán. Az akció visszavonásig érvényes.
- A Bónusz számlacsomag normál zárlati díja 1 099 Ft/ hó/bankszámla. A Bónusz számlacsomag zárlati díja az adott hónapra vonatkozóan minden esetben terhelésre kerül az ügyfél bankszámláján, és a következő hónapban jóváíródik, amennyiben a tárgyhónapban legalább 150 000 Ft jóváírás érkezett átutalásból (amelybe a saját számlák közötti átutalások nem számítanak bele) a számlára. Amennyiben legalább 75 000 Ft jóváírás történik az előbb említett módon, akkor az akció keretében a zárlati díj összegéből 549 Ft kerül jóváírásra. Amennyiben a fenti jóváírási feltételek nem teljesülnek, akkor a zárlati díjból nem kerül jóváírásra sem a teljes, sem a rész összeg. Az akció visszavonásig érvényes. A Bank az akció keretében a Bónusz számlacsomag tekintetében a fenti jóváírási feltételek teljesülését a számla nyitásának hónapjában, valamint az azt követő hónapban nem vizsgálja, és ebben a két hónapban a számlával kapcsolatban havi zárlati díjat nem számítja fel. Az akció visszavonásig érvényes.
- A Könyvelési tételdíj minden egyes a bankszámla terhére lekönyvelt tranzakció után felszámításra kerül az adott tranzakció díján felül. A normál díj a tranzakció összegének 0,2%-a maximum 6000 Ft. A díj felszámításától a Bank akciós jelleggel eltekint. Az akció visszavonásig érvényes.
- A Bank által a Számlatulajdonos Príma árazási csomaggal rendelkező bankszámlájára terhelt és a Számlatulajdonos által megfizetett - alábbiakban definiált - Díjak és Kamatok összegének 15%-át évente maximum 10 000 Ft-ot akciós jelleggel jóváírja a Számlatulajdonos számláján a következők szerint.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31