Teljes ATM-hálózatát lecserélte a K&H, így az ország mind az 550 automatáját lehet készpénzfelvételre használni bankkártya nélkül is.

Szigorú ATM-limit a magyar bankokban 2025-ben: rengeteg ügyfelet érint, erről jobb, ha tudsz
Lassan 11 év telt el azóta, hogy 2014. február 1-jén lehetővé tették a magyarországi lakossági ügyfelek számára, hogy havonta két alkalommal, összesen maximum 150 ezer forintot ingyenesen vehessenek fel a hazai bankautomatákból. Az összeghatáron azóta sem változtattak, jóllehet az mostanra jóval kevesebbet ér, mint bő egy évtizeddel ezelőtt. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az átlagos fizetésnek/nyugdíjnak mekkora részét lehetett ingyenesen felvenni 2014-ben, és mekkorát most.
Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2013-ban módosította a kormány a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt. A módosítás nyomán 2014. február 1. óta lehetőség van arra, hogy a lakossági ügyfelek havonta maximum két alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintot ingyenesen vehessenek fel készpénzt bármely hazai bankautomatából. Mindehhez ügyfélként csak annyit kell tennünk, hogy nyilatkozunk arról, mely számlánk kapcsán szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel.
Tavaly október végén felröppent a hír, hogy esetleg 250 ezer forintra emelhetik a 150 ezres limitet, jóllehet végül az erről szóló módosító javaslatot nem szavazták meg. A 150 ezres limit tehát maradt, ugyanakkor ez a javaslat is rávilágított egy fontos problémára, nevezetesen, hogy az elmúlt bő évtizedben jelentősen elinflálódott az ingyenesen felvehető készpénzmennyiség vásárlóereje.
Mindebből az következik, hogy azok, akik valamiért ragaszkodnak a készpénzhez, de a jövedelmük számlára érkezik, reálértéken egyre kevesebb pénzt tudnak ingyenesen felvenni.
Zsugorodó keret
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség 2014-es bevezetésekor 155 689 forint volt a havi nettó átlagkereset, tehát akkoriban egy átlagos fizetésnek még a 96,3%-át lehetett ingyenesen felvenni, amennyiben valaki leadta az ehhez szükséges nyilatkozatot.
Ezzel szemben a KSH decemberben publikált adatai szerint 2024 októberében már 438 900 forint volt a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset, aminek már csak a 34,2%-át teszi ki az ingyenesen felvehető keret.
A limiten felüli összeg 2014-ben mindössze 5 689 forint volt, amelynek felvétele akkoriban 34 forintba került, amennyiben csak a 0,6%-os tranzakciós illeték költségével számolunk. Ezzel szemben a mostani átlagkereset esetében már 288 900 forint marad a limiten felül, ami után ráadásul már a megnövekedett, 0,9%-os tranzakciós illetéket kell megfizetni, amennyiben felvesszük az összeget.
Ez 2 600 forint, ami a 2014-es 34 forint 7647,1%-a.
Hasonló folyamat ment végbe a nyugdíjak esetében is – az átlagos öregségi nyugdíj összege 2014-ben mindössze 118 439 forint volt, tehát egy átlagos nyugdíjas akkoriban még a teljes nyugdíját ingyen felvehette ATM-ből. Ez még hosszú éveken át nem is változott – az átlagnyugdíj összege csak 2020-ban haladta meg a 150 ezer forintot, ám akkor is még csak minimális mértékben (150 571 forint).
Tehát még öt évvel ezelőtt is ingyenesen felvehető volt az átlagnyugdíj összegének a 99,6%-a. A limiten túli 571 forint felvétele pedig egészen minimális összegbe, 3 forintba került volna akkoriban – feltéve persze, hogy itt is csak a tranzakciós illetékkel számolunk.
Ezzel szemben 2024 decemberében már 234 426 forint volt az öregségi nyugdíj átlagos összege, aminek már csak a 64%-át teszi ki a 150 ezer forint. A limiten túli 84 426 forint felvétele 760 forintba kerülne, amennyiben csak a 0,9%-os tranzakciós illetékkel számolnánk, mint költség.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amennyiben a 2014-es állapotot szeretnénk visszaállítani, vagyis azt, hogy az átlagfizetésnek a 96,3%-át ingyen lehessen felvenni, úgy a 150 ezer forintos limitet 422 661 forintra kellene felemelni, elvégre ez a tavaly októberi nettó átlagfizetésnek a fent említett hányada. Ez 2,8-szoros emelést jelentene, és értelemszerűen jelentősen meghaladná még a tavaly ősszel beharangozott 250 ezer forintos limitet is.
150 ezer felett is költségmentesen
2023. július 1. óta lehetőségünk van arra, hogy havonta legfeljebb két alkalommal, összesen 40 ezer forintig költségmentesen vehessünk fel készpénzt azokban a boltokban, amelyek pénztárai ezt támogatják (ez az úgynevezett cash-back készpénzfelvétel). Ennek köszönhetően, ha mindkét szolgáltatási formát teljes mértékben kihasználjuk, havonta akár 190 ezer forintot is díjmentesen vehetünk fel.
Amennyiben élünk ezzel a lehetőséggel is, úgy a tavaly októberi 438 900 forintos átlagfizetésnek a 43,3%-át, míg a decemberi, 234 426 forintos átlagos öregségi nyugdíjnak a 81%-át tudjuk díjmentesen felvenni. A 190 ezer forintos limiteken felüli összegeket 2 240, illetve 400 forintért vehetnénk fel, feltételezve, hogy a tranzakciókért kizárólag a tranzakciós illetéket kell megfizetnünk.
Egyéb alternatívák a limit kitolására
Az állami szabályozásban meghatározott összeghatárokon túl is lehetőség van ingyenes készpénzfelvételre bizonyos szolgáltatások igénybevételével. Ilyen például a Revolut, amely legkisebb csomagja 75 ezer forint összegig biztosít díjmentes készpénzfelvételt. A nagyobb csomagok már 150 ezer, 300 ezer vagy akár 750 ezer forintos összeghatárokat is kínálnak az ügyfelek számára, azonban ezek már nem díjmentes csomagok, ellentétben a legkisebbel.
A folyamat maga gyorsan lezongorázható: a telefonos applikáció segítségével bankkártyával vagy átutalással pénzt helyezhetünk el revolutos számlánkon, majd az ahhoz tartozó bankkártyával bankautomatából készpénzt vehetünk fel. Itt azonban érdemes figyelni, mert egyes bankautomaták díjat számíthatnak fel, ha egy másik bank kártyájával végezzük a készpénzfelvételt. Ilyen esetekben az ATM-ek általában előre jelzik, mekkora díjat vonnak le a tranzakcióért.
Amennyiben tehát feltételezzük, hogy mindhárom lehetőséget – a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételt, a 40 ezer forintos cash-backet és például a legkisebb, 75 ezer forintos Revolut-csomagot – igénybe vesszük, úgy havonta maximum 265 ezer forintot is felvehetünk ingyenesen. Nehézséget jelent persze, hogy ebben az esetben már legalább két számlával és bankkártyával kell rendelkeznünk, illetve legalább három különböző tranzakcióra lesz szükség.
A fenti összeg tehát meghaladja a jelenlegi átlagos öregségi nyugdíj összegét, magyarán egy átlagos nyugdíjas akár az egész juttatását képes ingyen felvenni a számláiról. Az átlagos jövedelemnél már más a helyzet – annak a 60,4%-át teszi ki a 265 ezer forint, ami még mindig 35,9 százalékponttal alacsonyabb a 2014-es értéknek. Úgy áll tehát a dolog, hogy az infláció következtében a jövedelmünk egyre kisebb részét tehetjük ingyenesen készpénzzé.

Óriásit bukott manó rudacskáival a magyar férfi: emlékeztet a hatóság, sokan üthetik meg a bokájukat
Különféle ízesítésű elektromos cigarettát kínált eladásra egy férfi, majd többszáz extasy tablettával is megbukott.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


