A két és fél hónappal ezelőtti indulásnál talán kevesen fogadtak volna arra, hogy ilyen zökkenőmentesen indul majd be Magyarországon a napon belüli átutalás rendszere. Az MNB egyenesen sikertörténetről beszél, az új rendszer pedig a gazdaságot is élénkítheti.
Július óta az elektronikusan benyújtott átutalások a korábbi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül célba érnek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arról tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t, hogy az új rendszer az elmúlt két hónapban kifogástalanul működött: az ebben az időszakban napközben indított több mint 24 millió tranzakció jellemzően jóval 4 órán belül teljesült. Az MNB a napközbeni átutalás bevezetését valódi sikertörténetként értékeli: az új elszámolási rendszer határidőre elkészült és az ügyfelek elégedetten használják a gyorsabb átutalásokat. Korábban a jegybank úgy fogalmazott, hogy a hazai pénzforgalom elmúlt 15 évének legjelentősebb fejlesztése valósul meg a napon belüli átutalással - legutóbb a csoportos beszedés 1997-es bevezetése volt hasonló horderejű lépés.
2012. július 1-je után viszont az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon keresztül, de nem faxon) az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forint átutalási megbízás még aznap teljesül. Tehát a korábban megszokotthoz képest egy munkanappal rövidül a belföldi forint átutalás teljesítési ideje. Ez azt jelenti, hogy most az elektronikus úton indított belföldi forint átutalás a befogadástól számított 4 órán belül eljut a kedvezményezett ügyfél bankjához. A 4 óra az átutalások teljesítésének maximális idejét jelenti, az átlagos átutalási idő (alapesetben általában ennél kevesebb).
Az aznapi végső benyújtási határidő után (jellemzően 15.30-16 óra után, de ez pénzforgalmi szolgáltatónként különböző időpont lehet) beadott megbízások másnap reggel teljesülnek.
Tényleg működik? Tényleg, működik!
Az új rendszer júliusban és augusztusban mind a 220 elszámolási ciklust zökkenőmentesen teljesítette — az elektronikus úton benyújtott átutalási tranzakciók jellemzően jóval a jogszabályi maximumként meghatározott 4 órán belül lezajlanak. Az MNB adatai szerint a napközbeni elszámolási rendszer forgalma már működésének első napjától kezdve lényegesen nagyobb, mint az éjszakai rendszeré: a banki egyszerű átutalási tranzakciók több mint 84 százaléka napközben teljesül. A tranzakciók száma az új rendszerben az első két hónapban meghaladta a 24 milliót, az éjszakai rendszerben ugyanezen időszakban kevesebb, mint 5 millió banki átutalási tranzakció maradt. Az első kéthavi összesített forgalom a napon belüli elszámolási rendszerben megközelítette a 9.000 milliárd forintot. Az átállás tehát nem csak sikeres, hanem gyors is volt.
Az új rendszerben résztvevő hitelintézetek nemcsak technikailag, hanem a likviditásmenedzselésben is megfelelően felkészültek a változásra. Fedezethiány miatt egyetlen tranzakció sem csúszott ki a négy órás időhatárból. Jól vizsgázott az új elszámolási rendszert működtető GIRO Zrt. is, az első két hónapban egyetlen jelentős működési hiba sem fordult elő.
A fizetés csak keveseknek jön hamarabb
A Pénzcentrum.hu-olvasókat múlt héten (nem reprezentatív felmérésünkben) arról kérdeztük, hogy hamarabb kapják-e meg fizetésüket a négy órás utalás bevezetése óta. A válaszadók közel egyharmada úgy nyilatkozott, hogy hamarabb kapja meg fizetését, 4 százalékukat nem érinti a változás. A fennmaradt 65 százalék később vagy ugyanakkor jut pénzéhez minden hónapban, hiszen a főnökük csak ráérősen fizetésnapon utal, akkor is lehet csak délután.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vállalatoknak is jó
Több mint két hónappal a napon belüli átutalás elindulását követően egyértelműen pozitív tapasztalatokról számoltak be a vállalatok is. Mivel az uniós elvek szerint az euróban teljesített banki átutalások teljesítésének maximális időtartama egy nap, a más devizanemben történő utalások teljesítési határideje akár 4 nap is lehet, ezért a Magyarországon életbe lépett négy órás teljesítési rend mindenképpen jelentős előrelépés, nemcsak hazai, de európai szinten is.
Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője szerint az ügyfelek a különböző médiumokból és banki tájékoztatókon keresztül már előzetesen jól értesültek az új rendszer bevezetéséről, és a visszajelzések gyakorlatilag az első naptól kezdődően pozitívak. A gyorsabb, még aznap teljesített átutalási megbízások pedig nemcsak a vállalatok szempontjából kedvezőek, de remélhetően a gazdaság élénkítését is segítheti.
A mindenféle plusz költség nélkül elérhető szolgáltatás az ügyfelek részéről is igényelt ugyanakkor némi alkalmazkodást. Míg korábban az átutalási megbízások benyújtási határideje 18 óra volt, addig ez most - aznapi teljesítés esetén - banktól függően 15-16 órára módosult, ami a pénzügy feladatainak némi átszervezését igényli, hiszen a munkatársaknak ehhez alkalmazkodva kell megszervezni a munkafolyamatokat.
A szakember szerint az átutalási rendszer fejlesztése tehát már eddig is számos technológiai változást indukált, a sornak azonban még koránt sincs vége, hiszen a banki és GIRO rendszer fejlesztését a továbbiakban ehhez alkalmazkodva a vállalatok pénzügyi és könyvelési rendszereinek megújulása kísérhet.


Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


