Nőhet a mozgáskorlátozottaknak nyújtott gépjármű-vásárlási támogatás és újfajta parkolókártya is jöhet, mondta a szociális ügyekért felelős államtitkár, Soltész Miklós - írja a Magyar Nemzet.
Akadálymentes család címmel rendezett konferencián szólalt fel az államtitkár és elmondta, hogy jövőre a valóban rászorulókat szeretné segíteni a kormány. Az eddigi támogatási rendszert úgy akarják megváltoztatni, hogy új autó megvásárlásban is segítsen és növekedjen a támogatási összeg is a jelenlegi fix 300 ezer forintról.
A tényleges rászorultság elve megfog jelenni a parkolókártyák esetében is, aminek szintén megváltozik a szabályozása. A jelenlegi egy kártyás rendszert egy két kártyás váltaná fel. Az autó szélvédőjén lévő mellett a tulajdonosnál is lenne egy. A kocsiban lévő csak jelzés értékű, a tulajdonosnál lévő szükséges lesz a rászorultság igazolásához. Ezzel a tervek szerint már nem lesz többé érdemes feltörni a kocsikat egy-egy ilyen parkolókártyáért.
A Mozgáskorlátozottak Országos Szövetsége (MEOSZ) által szervezett konferencián elhangzott, hogy a társadalom nehezen fogadja be a mozgáskorlátozottakat, így nem tudnak kikerülni az eltartottak táborából. Az oktatásban fellelhető hiányosságok is csökkentik a későbbi foglalkoztatás esélyeit.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








