26 °C Budapest

Ellenőrizd a készpénzed! Megint tízezreseket hamisítottak

2011. január 25. 19:02

Az elmúlt hónapokban a szolnoki kapitányság illetékességi területén több hamis gyanús tízezer forintos bankjegy került forgalomba.

A rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, melynek eredményeként a tegnapi napon két férfit fogtak el, majd állítottak elő a rendőrségre. A Szolnok Városi Rendőrkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két tiszaföldvári férfi ellen.

Kiderült: ez a leghamisítottabb bankjegy Magyarországon

A nyomozók a két gyanúsított lakásán végrehajtott házkutatás során lefoglalták a pénzhamisításhoz használt eszközöket, valamint hamis gyanús, fénymásolt bankjegyeket. A nyomozást szakértők bevonásával folytatják, további elkövetőket és sértetteket keresnek.

A pénzhamisítók egyike már többször került összeütközésbe a törvénnyel, míg a másik büntetlen előéletű. A gyanúsítottakat őrizetbe vette a rendőrség és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A tízezer forintos bankjegy biztonsági elemei

Illeszkedőjel: a bankjegy elő- és hátoldalára nyomtatott ábratöredékek, amelyek átnézetben H betűvé egészítik ki egymást.

A 2008 szeptemberétől kibocsátott bankjegyeken a vízjelmező és a szövegtükör alapnyomatában, a hátoldalon a vízjelmezőben és a képnyomat feletti alapnyomatban 1 mm átmérőjű sárga színű körök találhatók. A bankjegyet fény felé tartva, bal oldalon a nyomtatott arckép tükörképével egyező árnyalatos vízjelkép látható.

Az alatta két betűből és hét számjegyből álló vízszintes, valamint a bankjegy jobb szélén a függőleges sorszám vörös színű. A vízszintes sorszám UV-A és UV-C fényben narancsvörös színben fluoreszkál. A függőleges sorszám UV-C fényben fluoreszkál, vörös színben.

Rejtett kép: a bankjegyet közel szemmagasságba tartva, síkban elforgatva az MNB felirat jelenik meg. A rajzolat metszet-mélynyomtatással készül, kézzel is tapintható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A papírban lévő biztonsági szál fény felé tartva mindkét oldalról ellenőrizhető. Felületén apró betűkkel nyomtatva a Magyar Nemzeti Bank felirat olvasható.

Mikroírás: a bankjegy előoldalát nagyítóval vizsgálva a Tízezer forint felirat látható. A bankjegy hátoldalán a vízjel fölött és alatt mikroírással nyomtatva a Magyar Nemzeti Bank felirat olvasható.

A papír anyagában UV-fényben kék, vörös és zöld színben fluoreszkáló jelzőrostok találhatók.

A csökkent látóképességűeket segítő azonosítójel.

Hologram hatású fémcsík, amelynek felületén az MNB felirat és a Magyar Köztársaság címere látható. A csík bal oldalán a 10000 értékjelzés olvasható.

A tízezer forintos bankjegyen 1998. évtől alkalmazott biztonsági elem: a vízjelmezőt UV-A, illetve UV-C fénnyel megvilágítva, az esztergomi bazilika kupolájának keretbe foglalt képe jelenik meg, amely világoszöld vagy vörös színben fluoreszkál.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?