15 °C Budapest

Vergődő devizahitelesek: mikor jön az állami segítség?

2011. január 24. 18:02

Még mindig késik a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása - nyilatkozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára

Cséfalvay Zoltán az MR1-Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában elmondta: az eszközkezelő "nagyon kényes kérdés", hiszen egyrészt nyilvánvalóan szükséges, hogy az állam segítséget nyújtson azoknak, akik nem képesek visszafizetni devizahiteleiket vagy lakáshiteleiket, de az államnak nagyon vigyáznia kell arra is, nehogy olyan jelzést adjon, amelyik a hiteltörlesztések megtagadására ösztönözne.


Cséfalvay Zoltán (Fotó: kormany.hu)


"Ha valaki hitelt vesz fel, azt vissza kell fizetni." - tette hozzá az államtitkár. Cséfalvay úgy fogalmazott, nagyon finom eszközrendszert kell kitalálni, és ennek első lépése nem az eszközkezelő maga, sokkal inkább az, hogy a bankok próbálják meg saját kereteiken belül kezelni a hiteleket. Csak a folyamat végén lépne be az állam azzal, hogy a törleszteni semmiképpen sem tudók esetében a lakás önkormányzati bérlakássá válik, tehát a tulajdonos bérlőként lakhat tovább a lakásában.

Emlékezetes, a kormány január elején hosszabbította meg a lakás-árverezési moratóriumot április 15-ig. A lakásárverési moratórium év végével járt volna le, a kormány azonban úgy döntött, április 15-ig meghosszabbítja az intézkedést, és az addig hátralévő három hónapban kidolgoznak egy olyan konstrukciót, amely hosszabb távon is segítség az embereknek.

A kabinet egy tavaly nyári rendeletével hosszabbította meg az árverezési moratóriumot az év végéig. Rögzítette, hogy "a kötelezett által lakott lakóingatlan (...) 2010. december 31-éig nem értékesíthető, árverési hirdetmény csak ezen időpontot követően tehető közzé".

Orbán Viktor kormányfő korábban - tavaly júniusban, az első gazdasági akcióterv részeként - nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását jelentette be, hogy a bedőlt hitelek miatt a lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok kezéből. Az erről szóló törvényjavaslat benyújtását őszre ígérték.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A miniszterelnök az eszközkezelő létrejöttének időpontját firtató felvetésre 2010 végén a köztelevízióban úgy fogalmazott: "amint a hitelességünk tovább javul az év első negyedében". Tervei szerint 2011 első negyedévében jelentős államadósság-csökkentést hajtanak végre, akkor szerinte átmenetileg meg fog nőni a bizalom Magyarország iránt, majd rövidesen ismét államadósság-csökkentést kell végrehajtani, és akkor eljöhet az eszközkelező felállításának pillanata. Az biztos, hogy kilakoltatás nem lesz Magyarországon; senki nem találhatja magát a szabad ég alatt azért, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét - jelentette ki.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 15:28
Május végén lejárt az ATV szerződése az ÖT című politikai vitaműsor készítőivel, a csatorna akkor az...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 23. 16:23