Elmaradhat a bantitokról szóló népszavazás

Pénzcentrum
2010. június 4. 09:47

A svájci parlament felsőháza 31-12 arányban elfogadta az egyesült államokbeli és a svájci hatóságok megállapodását, mely szerint a UBS AG kiadja az Egyesült Államoknak 4450 tengerentúli ügyfelének számlaadatait, ezzel gyakorlatilag visszafordítja a svájci legfelsőbb bíróság korábbi, ezzel ellentétes ítéletét - írja a Napi Gazdaság.

A vita középpontjában az adóelkerülés és az adócsalás megítélése közötti különbség áll, az alpesi országban ugyanis csak az utóbbi tartozik a büntetőjog hatálya alá, amit a gyanú szerint rengeteg külföldi banki ügyfél használt ki.

A felsőház egyben elutasította a svájci banktitok intézményét alapjaiban érintő döntésről szóló népszavazási kezdeményezést, az alsóház pedig hétfőn szavaz majd a döntésről. Elemzők szerint minden bizonnyal a felsőházhoz hasonlóan engedni fognak a bankok nyomásának, annak ellenére, hogy a svájciak túlnyomó többsége továbbra is elutasítja azt.

A bankárok és a politikusok azonban arra hivatkoznak, hogy a kormányközi megállapodás elvetésével Svájc megsértené a nemzetközi jogot, ráadásul veszélyeztetnék a UBS amerikai tevékenységét is, hiszen az Egyesült Államok visszavonhatja a - Svájc bruttó hazai termékének kétszeresével felérő betéti állománnyal rendelkező - zürichi székhelyű bank működési engedélyét.

Hiába népszerű tehát a svájci banktitok az országon belül, ha az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban a költségvetési deficit csökkentése érdekében egyre nagyobb nyomást próbálnak gyakorolni az adóelkerülőkre és a nekik segítséget nyújtó bankokra. A svájci politikusok a UBS-ügyben tett engedményért cserébe a pénzügyi intézmények szigorúbb szabályozását szeretnék elérni, ám elemzők figyelmeztetnek: Svájc nem engedheti meg magának, hogy elijessze az országot gazdag pénzügyi központtá tevő bankokat.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. június 11. 21:04
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A SpaceX IPO-ja nem egyszerűen egy tőzsdei bevezetés, hanem egy k...
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29