Daniel Kübler, a zürichi egyetem szakértője szerint beláthatatlan következményei lennének, ha júniusban a parlament elutasítaná a svájci és az amerikai hatóságoknak a UBS AG-vel kapcsolatos megállapodását és ezt a képviselők is tudják - írja a Napi Gazdaság.
Svájc négy legnagyobb pártja közül három annak ellenére támogatja a legnagyobb svájci bank ügyében a svájci és az amerikai kormány között létrejött alkut, hogy a svájci közvélemény 73%-a ellenzi azt.
A világ magánvagyonának körülbelül 25%-át kezelő svájciak ellenkezésének oka a banktitok intézményének megsértése. A megállapodás szerint a UBS AG kiadja az Egyesült Államoknak 4450 gyanús ügyfele számlájának adatait, és ezzel gyakorlatilag visszafordítja a svájci legfelsőbb bíróság ezzel ellentétes ítéletét.
A bankárok és a politikusok azonban arra hivatkoznak, hogy a kormányközi megállapodás elvetésével Svájc megsértené a nemzetközi jogot, ráadásul veszélyeztetnék a UBS amerikai tevékenységét, hiszen az Egyesült Államok visszavonhatja a zürichi székhelyű bank működési engedélyét.
Hiába népszerű tehát a svájci banktitok az országon belül, ha az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban a költségvetési deficit csökkentése érdekében egyre nagyobb nyomást próbálnak gyakorolni az adóelkerülőkre és a nekik segítséget nyújtó bankokra.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







