16 °C Budapest

Hatalmas passzív társasház épül Pesten: filléres rezsivel számolnak

2013. április 18. 16:05

Nettó 2,2 milliárd forintból a Magyar Építő Zrt. építheti meg Magyarország első 100 lakásos passzív társasházát. A XIII. kerületi Önkormányzat mai ülésén fogadta el az úttörő fejlesztés beruházási célokmányát, a kivitelezési munkálatok várhatóan 2014 áprilisában fejeződhetnek be - értesült a Pénzcentrum.hu.

Budapest XIII. kerületében épül fel Magyarország első 100 lakásos passzív társasháza, az úttörő fejlesztés beruházási célokmányát a mai napon fogadta el az önkormányzat képviselőtestülete - értesült a Pénzcentrum.hu. A célokmányban foglaltak szerint a beruházás összes várható bekerülési költsége 2 milliárd 194 millió 173 ezer forint lesz. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen - melyet a Magyar Építő Zrt. nyert - a passzívház építési munkái már ez év áprilisában megkezdődnek. Az átadás pedig rá egy évre, várhatóan 2014 áprilisában várható.

(Forrás: Archikon Kft.)

A Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és Fáy utca által határolt 4 402 négyzetméter nagyságú építési telken zártsorú beépítési móddal, 14,4 méter építmény magassággal épül meg a három tömbből álló épületegyüttes, mely mind a Jász utca, mind a Zsinór utca felől rendelkezik majd személybejárattal. A három épülettömbben három méretkategória szerint oszlanak el majd a lakások. A legnagyobb, 60 négyzetméter alapterületű otthonok 1+2 félszobásak, míg a közepes méretű, 50 négyzetméter körüli lakásokban egy szoba és nappali található. A harmadik, legkisebb épületszárnyban pedig 40 négyzetméteres, egyterű, térelválasztókkal szeparált garzonlakások kapnak helyet.


KATTINTS! Ilyen lesz a passzív társasház: a részletek + képek

A projekt egyébként a XIII. kerület lasan egy évtizede tartó szociális bérlakásprogramjának legújabb eleme, mely úttörőnek számít a budapesti, magyar, sőt a kelet-európai lakáspiacon is. A beruházás teljes egészében önkormányzati finanszírozású, így tulajdonosa, üzemeltetője, és használója is a kerület lesz. Gellért Lajos, a XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense a Pénzcentrum.hu érdeklődésére elmondta, a szociális bérlakásokat - a lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva - pályázat útján ítélik majd oda a XIII. kerületi szociálisan rászoruló lakosoknak. A szociális bérlakások lakói nagyjából 15 ezer forintos fűtési költséggel számolhatnak, évente!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

(Forrás: Archikon Kft.)
Pénzcentrum vélemény
Bár a XIII. kerületi fejlesztés minden tekintetben jövőbe látó beruházás, főként a meglévő magyar épületállomány energetikai ismérveit figyelembe véve. Azt ugyanakkor tudni kell, hogy a "Passzívház Intézet" egy magáncég, amelyik professzionálisan építette fel a saját brandjét, és mi már úgy kapjuk meg ezt, mint egyfajta szabványt. Pedig ez nem egy állami szabvány. Mielőtt tehát elkezdenének gombamód szaporodni hazánkban a passzívházak meg kellene néznünk, hogy Magyarországon, az itteni klimatikus viszonyok között mi lenne optimális? Elképzelhető ugyanis, hogy a passzívházak helyett érdemes lenne inkább az olyan alacsony energiafogyasztású épületekre koncentrálni, amelyekben nincs szükség átlagon felüli szellőztető berendezésekre. Természetesen mindig az adott helyzethez, helyhez kell elvégezni a vizsgálatokat, s elképzelhető, hogy egyes esetekben éppen a passzívház-standard lesz a megfelelő.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem