2 °C Budapest

Ennyit kereshetsz, ha kiadod budapesti lakásod

Pénzcentrum
2012. március 18. 11:04

Az elmúlt hónapok az ingatlanpiacon nemcsak a végtörlesztést, hanem a befektetési célú vásárlást is jelentették és ez utóbbi még mindig kitartani látszik. De vajon melyek a legkeresettebb kerületek és lakásméretek, illetve milyen hozamot hoznak ezek a tulajdonosoknak?

A Duna House elemzéséből, melyhez a a 2011 elejétől napjainkig közvetített albérleteket vették alapul kiderül, hogy Budapesten a legkeresettebb kerületeknek sorrendben a XIII., XIV., XI., IX. és VII. számítanak. Lakástípus szerint mind az öt kerületben a téglaépítésű, polgári lakásokat veszik bérbe, de a kedvelt méretek már nagyobb szórást mutatnak. Míg a XIV. kerületben inkább a nagyobb, 65-75 m2-es lakásokat keresik az albérlők, addig a kisebb 35-50 négyzetméter közöttieket főként a VII. és IX. kerületekben keresik.

Aki befektetési céllal vásárol és kiadja az ingatlant, annak számolnia kell az éves hozammal, vagyis a bérlő által kifizetett éves díj és a megvásárolt lakás árának a hányadával. Mivel az említett TOP5 kerületben más-más lakásárral kell számolni, ezért a hozam is másként alakul. A legmagasabb hozammal a 9. kerületi 35-50 m2-es téglalakások bírnak, a legkeresettebb viszont a 13. kerületi 45-60 m2 közötti lakás, de itt valamivel gyengébb hozam jön ki.


Természetesen a fenti képet számtalan egyéb tényező árnyalja tovább. Egyrészt a lakás vásárlásával járó adó és díjterhek is hozzájönnek a vételi árhoz, illetve lehet egy kezdeti és évenkénti karbantartási összeggel is számolni. A tulajdonosok egy része továbbá bebútorozza a lakást, amely szintén jelentős költségtétel lehet.

A befektetők aránya az összes vásárlók között folyamatosan növekedett, tavaly októberben 18 százalékot, idén januárban már 32 százalékot tettek ki és még februárban is fokozottan érezhető volt a jelenlét. Aki tehát ilyen céllal vásárol a jövőben, annak érdemes számolnia a várható hozam mértékével is.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?