A szalmonellafertőzés jellemzően hasmenéssel, lázzal, hasi fájdalommal, émelygéssel és hányással jár.
Van olyan sztárzenekar, amelyik tavalyi gázsijának eddig az 5 százalékát tudta hozni idén, mások úgy gondolják 2020. egyenes mehet a kukába a szakmába. Elmaradt koncertek, lefújt fellépések, az élő eladások határozatlan idejű jegelése. Egyelőre nem látni a végét a magyar zenekarok szemszögéből az új koronavírus-járványnak.
A Welhello szerint ők sem tudják pontosan, március óta hány bulijuk maradt el, viszont az biztos, hogy
-adta hírül az RTL Klub Fókusz c. műsora. A zenekar beszélt arról is, hogy augusztus közepe óta 8 koncertet adtak és azt mondják, a létszámkorlát miatt ezek sokkal családiasabbak voltak, mint amikor több 10 ezer ember előtt léptek fel. De a több emberrel engedélyezett ülős koncertek megtartásával nem igazán értettek egyet.
A zenekar tagjai beszámoltak arról is, hogy a mostani leállás a háttéremberekre nézve van a legnegatívabb hatással.
- mondta Fluor, aki korábban arról is beszélt zenésztársával, Diazzal, hogy bár vannak olyan felkérések, amikre csak kettőjüket hívják, ilyesmit ők nem vállalnak, mert ez olyan lenne, mintha hátrahagynák a zenekarukat, amiről szó sem lehet.
A műsorban megszólalt a Neoton is, Csepregi Éva elmondta, a menedzserük az utóbbi időben sokszor lealkudta a helyszíneknél a bérleti díjat, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy csak akkor tartsanak meg egy bulit, ha ugyanazt a nagykoncert-feelinget tudják adni a kisebb létszámú eseményeken.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sztárénekesnő szerint el kell engedni ezt az évet, és megpróbálni alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Ehhez a gondolathoz egészen hasonlóra jutott Ganxsta Zolee is, aki a Blikknek elmondta, határozatlan időre zenekar leáll a koncertezéssel.
- mondta el a rapper a lapnak, aki hozzátette nem panaszkodik, mert lesznek más munkái, pénze is marad, de mi zenész, ezért akkor érzi jól magát, ha koncertezhet a bandája. A zenekar ha koncertezni nem is fog, készít új lemezt. Ráadásul Zolee és az együttes gitárosa fognak koncerteket adni, de ott nem Kartel dalok fognak szólni.
Zenész-támogatás
Mint az a nyáron kiderült a magyar zenekarok megsegítésére a kormány úgynevezett raktárkoncert programot indított, melynek során a muzsikusok nézők nélkül adnak egy koncertet, ami felvételre kerül, és fölkerül az internetre. Ezért pedig pénzt kapnak az előadók abból az 5 milliárdos keretből, amit kifejezetten a zenészek megsegítésére hoztak létre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







